A gyermekkori ólomexpozíció tartós agykárosodáshoz vezethet - olvasható egy új tanulmányban. A károsodás az agy valamennyi területét érinti.
Kim Cecil, a Cincinnati Gyermekkórház radiológusa, a Cincinnati Egyetem Orvosi Karának radiológus, gyermekgyógyász és ideggyógyász professzora 33 felnőttet vizsgált (átlagéletkor 21 év), akik valamennyien a Cincinnati Ólomtanulmányban vettek részt kisgyermekként 1979 és 1987 között. A résztvevőknél mért ólomszint 5 és 37 mikrogramm közé esett (átlag: 14), kórtörténetükben az intelligencia károsodása, fiatalkori bűntettek és letartóztatások szerepeltek.
A résztvevők agyát funkcionális MR-vizsgálattal elemezték olyan feladatok megoldása közben, amelyek odafigyelést, döntéseket és impulzuskontrollt igényeltek és kiderült, hogy a magas ólomszinttel rendelkezőknél a gátlást igénylő feladatoknál az agy homlok- és halántéklebenyében található más területek serkentésére is szükség volt.
"Ez azt jelenti, hogy az ólom károsítja a gátló agyterületeket és ezt más régiók próbálják meg kompenzálni. Ez a kompenzáció azonban nem tökéletes" - magyarázta Cecil. Az agy kisgyermekkorban kialakuló fehérállománya alkalmazkodik az ólomterheléshez, azonban az utolsóként kifejlődő homloklebeny tartós károsodást szenved, ezek a károsodások pedig nem visszafordíthatók.
Az eredményekről az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság éves gyűlésén számoltak be Chicagóban.
