Új szakrendelői időpontfoglalási rendszer: sok orvos még nem tudja használni

Márciustól több szakrendelésre már a háziorvosoknak kellene időpontot foglalniuk pácienseiknek, ám a rendszer többek szerint sem jó.


Még a múlt év őszén indította a kormányzat mintegy 90 szakrendelő közreműködésével az úgynevezett Járóbeteg Irányítási Rendszert (JIR), aminek a lényege, hogy a páciensek a különböző szakrendelésekre akár online, vagy egy callcenter segítségével is kaphatnak időpontot. Az új rendszerrel az volt a céljuk, hogy a rendelési idők minden percében lássanak el beteget.

A rendszert valamennyi szakrendelőre, háziorvosra szeretnék kiterjeszteni, sőt idén júliustól állítólag már maguk a betegek is foglalhatnak időpontot az úgynevezett Egészségablak applikáció segítségével.

A Népszava által az ország különböző pontjain megkérdezett háziorvosok egyike sem tudja használni az új rendszert, a betegek ellátáshoz most alkalmazott szoftvereik tanúsítására várnak, ugyanis ez lenne az egyik előfeltétele az új rendszerhez való csatlakozásnak – írja a lap.

A szakrendelők pedig arról számoltak be a lapnak, hogy ők egyáltalán nem érdekeltek abban, hogy kiajánljanak időpontot a háziorvosok számára, hiszen sok ellátó maga is saját időpontfoglaló-rendszert működtet.

Egyes betegelégedettségi elemzések szerint míg 2015-ben a közösségi médiában az egészségügyi ellátásra reagáló negatív kommentek negyven százalékában szerepelt a várólista, a várakozási idő és az orvoshiány, addig tavaly év végén már ez az arány több mint 70 százalék volt – teszi hozzá a cikk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!