Náthásan ezért nem kapunk levegőt

A közhiedelemmel ellentétben nem a "taknyos" orr miatt folyik az orrunk, illetve nem a tüdőnkben van a hiba, amikor úgy érezzük, hogy nem kapunk levegőt.

Mi történik nátha esetén? Folyik az orrunk, rosszul érezzük magunkat. Kézenfekvő volna a válasz, hogy a tüsszögő, "taknyos" orrtól váladékozunk, de más áll a háttérben. Az orrváladékozás egy tünet, amelyet az orrnyálkahártya duzzanata okoz. Az orrnyálkahártya gazdag érhálózattal rendelkezik, ebből kifolyólag viszont duzzanat, más néven vírusos gyulladás esetén komoly térfogat-növekedésen megy keresztül, egyben váladéktermelése is erősen fokozódik.

Mint a bevezetőből is kiderülhetett, a náthás megbetegedések többségét vírusok okozzák. Van belőlük vagy kétszáz, a legkártékonyabb a rhinovírus, amely a vírusos megbetegedések többségéért felel. A nátha vírusos formáján évente legalább egyszer mindannyian átesünk, és ez többnyire nyomtalanul gyógyul. Életünk során akár 200-300 alkalommal is szenvedhetünk náthától, amely az őszi, téli hónapokban gyakoribb. Fontos tudni, hogy nátha esetében, ha nem lép fel bakteriális felülfertőződés, akkor antibiotikum szedése szükségtelen, hiszen azok a vírusokra hatástalanok.

orrdugulás, nátha, orrváladék, megfázás, influenza, rhinovírus
Életünk során akár 200-300 alkalommal is szenvedhetünk náthától.Fotó: Getty Images

Mitől dugul el az orr?

Az orr az orrnyálkahártya említett váladékozása és a duzzanat miatt dugul el. Békeidőben az orrnyálkahártya folyamatosan nedves, csillós hengerhámján a száraz szennyeződések könnyen megtapadnak, az apró csillószőrök pedig ritmikus hullámzással adogatják egymásnak a mikroszkopikus porcicákat, amolyan futószalag jelleggel, vagy inkább tengeri fű ringására emlékeztető módon a garat nagy barlangja felé. A köhögés, krákogás, prüszkölés, tüsszentés, hapcizás sem más, mint az iciri-piciri porrészecskék irritációja elleni védelem.

A kevés napfény, a hideg, a túl rövid nappalok, vagy a mozgáshiányos hónapok miatt leszünk télen gyakran betegek ? Esetleg az étkezésünk változik, vagy a higiéniára nem fordítunk kellő figyelmet? Szakember segít választ találni a kérdésekre.

Amikor az orrból vízszerű, úgynevezett szerózus váladék kezd csöpögni, akkor ez félreismerhetetlen jele annak, hogy a védelem csorbát szenvedett: a náthát okozó, cseppfertőzéssel odakerült kórokozók megtapadtak a nyálkahártyán. A rémes rhinovírusok akkor indulnak jó eséllyel sikeres ostromra, ha az orrnyálkahártya valamiért veszít ellenálló képességéből, például lehűlés miatt. A meggyengített orrnyálkahártyán könnyebben telepszenek meg különböző baktériumok is, amelyek különféle szövődmények kialakulásában is bűnösek. Az így létrejövő orrdugulás pedig nem csupán az éltető oxigént jelentő levegő útját zárja el, de ellehetetleníti a rágás során az ételekből felszabaduló aromák eljutását is az érzősejtekhez, azaz megfoszt minket az összetett ízérzékeléstől.

A nátha kezelése

A nátha ellen nincs tabletta, de gyorsíthatjuk a gyógyulást néhány óvintézkedés bevezetésével. Igyunk sok folyadékot. A nagy mennyiségű folyadék fokozza az orrnyálkahártya működését, ezáltal segíti a váladék gyorsabb kiürülését, tehát a kórokozók mielőbbi eltávolítását. Inhaláljunk forró kamillateával. A kamilla nemcsak az orrnyálkahártyát nedvesíti, de gyulladásgátló hatású is.

Enyhíthetjük a tüneteket, illetve javíthatunk a közérzetünkön például orrcseppek vagy orrspray-k használatával. Ezek a készítmények - szigorúan betartva a használati utasításukat - hatékonyan és biztonságosan enyhítik az orrdugulást, orrfolyást. Alapvetően három fő csoportot különíthetünk el körükben:

  • természetes alapanyagú, sóoldatos, tengervizes orrspray-k;

  • orrnyálkahártya-lohasztó orrcseppek, orrspray-k;

  • vényköteles, szteroidos orrcseppek, orrspray-k.

A nyálkahártya lohasztására szolgáló, egyszerű, érösszehúzó hatású cseppek túlzott - 7-10 napon túli - használata krónikus orrduguláshoz vezet és súlyosan károsítja a nyálkahártyát. A tengervizes orrspray-k enyhíthetik az orrnyálkahártya szárazságát. Illetve az orrváladék sűrűsödése ellen hat a köptető, nyákoldó hatású növényi illóolajok belélegzése is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.