Mit igyunk, ami egészséges, de mellette olcsó is?

Az élelmiszerek drágulása az italokon is érezhető, többe kerülnek a gyümölcslevek, szörpök, üdítők és teák is. Viszont ha a boltokban jól válogatunk, és otthon is készítünk ilyesmit, akkor az italaink nem csak olcsóbbak lehet, hanem egészségesebbek is.

Ideális esetben a folyadékpótlás alapját a víz adja, ennek békeidőben is így kellene lennie, tömény gyümölcslevet sosem szerencsés naphosszat kortyolgatni. Aki mégis ezt tette, annak erről a szokásról nem csak a pénztárca, hanem az egészség érdekében is érdemes lemondania. Bármennyire jó választástan tűnik ugyanis a vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag 100 százalékos narancslé, a benne lévő savak – ha azoknak folyamatosan kitesszük a fogakat – károsítják a zománcot, a lé pedig rengeteg cukrot, és azzal együtt kalóriát is rejt. A narancslé cukortartalma, ha másféle is, gyakorlatilag megegyezik a kóláéval, emiatt szerencsésebb vízzel hígítva fogyasztani. A 100 százalékos leveket azért is jó vizezni, mert a tömény oldatok kevésbé oltják a szomjat. Ilyen italokat gyümölcspréssel akár otthon is lehet készíteni olyan narancsból, amit frissen már nem szívesen ennénk meg.

Az ásványvizek sem olcsók, így aki csak a szénsavas íz miatt fogyasztja ezeket, az otthon is készíthet ilyet erre alkalmas eszközzel. Ezek az egészségre nincsenek káros hatással, a szervezet tudja kezelni a bennük lévő buborékokat. „A szénsavas vizek csak akkor ellenjavallottak, ha valakinek olyan gyulladásos betegsége van, ami az emésztőrendszert érinti. Tehát akinek a szájüregében, a nyelőcsövében vagy a gyomrában fennáll valamilyen gyulladás, vagy aki refluxbetegséggel küzd, annak kerülnie kell az ilyen vizeket, de az egészséges embereknek nem” – mondja Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikus Országos Szövetségének elnöke.

Italok a konyhából

Otthon olyan limonádékkal, ízesítetlen teákkal is lehet színesíteni a folyadékbevitelt, amelyekbe nem teszünk plusz cukrot. A házi szörpök és szirupok inkább ajándéknak jók, napi fogyasztásra semmiképp nem ajánlja azokat a dietetikus. Más a helyzet a házi készítésű smoothie-kkal, amelyek remekül kiegészíthetik a palettát, lehet őket a fenntartható táplálkozás jegyében is készíteni.

„Ezekbe bele lehet tenni azokat a zöldségeket és gyümölcsöket, amelyeket főzéshez vagy salátákhoz szereztünk be, de már kevésbé ropogósak. Például ha van otthon maradék cékla, egy kis alma és répa, akkor abból is készülhet ilyen ital. A smoothie-hoz nem csak gyümölcslevet és vizet lehet használni, hanem akár teát is, ami ugyancsak színesítheti az ízpalettát” – mondja szakértőnk. Ez a megoldás nem csak a folyadékbevitelt teszi változatossá, hanem támogatja az immunrendszert is.

gyümölcslé, smoothie
A házi készítésű smoothie-kkal is sokat tehetünk az egészségünkért. Fotó: Getty Images

A smoothie-k készítésekor érdemes figyelni az aprítás mértékére, a zöldségeket és a gyümölcsöket nem jó teljesen szétturmixolni. Ez azért kerülendő, mert a zúzással mérséklődik a bennük lévő rostok jótékony hatása. „A mikrobiomnak a rostanyagok ettől függetlenül hasznára válnak, de a kedvező bélrendszeri hatás csökken. Emiatt akit ez nem zavar, az hagyhat a smoothie-ban nagyobb, rusztikusabb darabkákat. Ha figyelünk arra, hogy a főzelékekben, levesekben mindenképp legyenek markánsabb zöldségdarabok, akkor az sem gond, ha a smoothie-t selymesre aprítjuk” – mondja a Szűcs Zsuzsanna.

Kedvezhetünk a bélflórának is

Kerülhetnek a smoothie-ba olyan anyagok is, amelyek kiemelkedően jó hatással vannak a bélflórára. Ilyen például a lenmag és az olyan banán, ami még nincs teljesen megérve. Nálunk kevésbé használatos, de van ilyen tulajdonsága az articsókának is, ami szintén kerülhet a smoothie-ba. Ezt a legegyszerűbb konzervben beszerezni, majd a fel nem használt darabokat bedobni a fagyasztóba, ahonnan a készülő italokhoz később is elő lehet venni. Ugyanez igaz a spárgára, amit szezonban otthon is le lehet fagyasztani, de kapható konzerves formában. A smoothie-hoz érdemes külön is beszerezni fagyasztott zöldségeket.

Olvassa el a cikksorozat további cikkeit is!

„Itt van a szódabikarbóna, fogom, és kisikálom vele a kádat”
Egy családi nyaralás árát dobjuk a szemétbe

„Ezek fajlagosan általában olcsóbbak, vitamintartalmukat és rostjaikat viszont megtartják. Esetükben nem kell számolni a tisztítási veszteséggel sem, mert konyhakészen lehet őket beszerezni” – mondja szakértőnk. A dietetikus kiemeli a cikóriát is, ami szintén prebiotikus hatású: ha időnként a belőle készülő pótkávéval helyettesítjük a hagyományos feketét, akkor azzal a bélflóránkért is tettünk. Vannak prebiotikus anyagok a paradicsomban is, így a házi paradicsomlé – amiben a rostanyagok is benne vannak – emiatt is értékes.

Mixelni és keverni

A turmixok és tejitalok szintén elnyelhetik a kevésbé mutatós, kevésbé ropogós gyümölcsöket. „Az ilyen italok az immunrendszert pluszban is támogatják, hiszen bennük jó minőségű fehérjék is vannak. Olyan idős embereknél pláne praktikusak, akik kevésbé érzik magukat szomjasnak, és az étvágyuk sem túl jó” – mondja Szűcs Zsuzsanna. Turmixok nem csak tejből készülhetnek, hanem natúr joghurtokból és kefirekből is, amelyekkel kiválthatók a drágább, bolti változatok is. Szakértőnk kiemeli, hogy bár elsőre furcsának tűnhet, de az ilyen italokba a gyümölcsök mellett kerülhet sárgarépa és cékla is, és akár bébispenót is banánnal.

Télen előtérbe kerülhetnek a melegebb italok is, de egész nap teát sem jó kortyolgatni. Legalábbis olyat nem, ami hagyományos zöld vagy fekete teából készül. „Ezek egyrészt a koffeintartalmuk miatt problémásak, másrészt azért, mert a bennük lévő anyagok képesek lehetnek a szervezetből kimosni az olyan nyomelemeket, mint például a cink. Emiatt napi fél liternél többet nem szerencsés teából elfogyasztani. Akinek mégis igénye van erre, annak érdemes gyümölcsös és gyógynövényes változatokat is fogyasztania” – mondja a dietetikus. A teákat célszerű ömlesztett kiszerelésben beszerezni, mert úgy fajlagosan olcsóbbak, mint filteresen. Ilyen alapanyagokból akár házilag is elő lehet állítani olyan keveréket, ami ízben vagy hatásban a leginkább kedvező.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra