Még nem késő kérni az influenzaoltást (2)

A rendelkezésre álló 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag 49,1 százalékát, mintegy 638 ezer adagot használtak fel január 3-ig - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön. A 3 év alatti kisgyermekek számára fenntartott négyezer adag vakcina 63,5 százaléka fogyott el eddig.

Rusvai Miklós virológus szerint bárkit utolérhet a flurona , azaz az influenza és az új koronavírus által együttesen kiváltott megbetegedés.

Az elmúlt évhez hasonlóan idén is térítésmentes mindenki számára az influenza elleni védőoltás. Ezen oltások elsődleges célja az egyéni védelem, így különösen ajánlott azok számára, akiknél az influenzafertőzés vagy az ahhoz társuló szövődmények nagy kockázatot jelentenek.

Az NNK szerint még nem késő kérni az influenza elleni védőoltást, amely mindenkinek térítésmentes idén is
Az NNK szerint még nem késő kérni az influenza elleni védőoltást, amely idén is térítésmentes. Fotó: Getty Images

A fokozottan veszélyeztetettek közé tartoznak a 60 éven felüliek, függetlenül egészségi állapotuktól, a krónikus légzőszervi, a szív- és érrendszeri, valamint anyagcsere-betegséggel élők, a csökkent immunitású emberek, továbbá a várandós vagy a gyermekvállalást tervező nők. Ugyancsak javasolt a védőoltás az egészségügyi és a szociális intézményben dolgozóknak és a tartós ápolást, gondozást nyújtó intézmények ellátottjainak.

Az NNK hangsúlyozta, hogy a jelenlegi járványhelyzetben különösen fontos az influenza elleni oltás beadatása, mert a koronavírus-fertőzés magasabb kockázatot jelent, ha más betegséggel is társul . Ezért azt javasolják, aki még oltatta be magát influenza ellen, kérje a védőoltást háziorvosától vagy üzemorvosától.

Már itthon is találtak influenzás esetet

Az NNK legfrissebb, csütörtökön kiadott jelentése szerint az elmúlt héten országszerte 6200-an fordultak háziorvosukhoz influenzaszerű tünetekkel, ami közel 20 százalékos csökkenést jelent az egy héttel korábbi adathoz képest. Népességszámhoz viszonyítva a legtöbb megbetegedést Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Hajdú-Bihar megyében regisztrálták. Korcsoport szerinti bontásban a legtöbb beteg a 15-34 (36,1 százalék) és a 35-59 év közöttiek (33 százalék) közül került ki.

Az NNK laboratóriumában összesen húsz páciens mintáját vizsgálták a hét folyamán, de azok egyikében sem mutatták ki influenzavírusok jelenlétét. Ellenben a fekvőbeteg-ellátó intézmények által ellátott betegeknél kezdeményezett laboratóriumi vizsgálatok két esetben is pozitív eredményt hoztak influenza A vírusra. Az idei szezonban az NNK laboratóriumi szakemberei összesen 515 mintát vizsgáltak ki eddig, ebből 3-nál igazoltak influenza A(H3) vírus okozta fertőzést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!