Koronavírus: bajt okozhat az influenzaszezon

Bár egyes egészségügyi szakértők a koronavírus miatt érvényben lévő korlátozások hatására enyhébb influenzaszezonra számítottak, valójában nem tudni, mi lesz, ha az influenzaszezon is ideér.

Az Egyesült Államok a következő hetekre datálja az influenzajárvány kitörését, egyelőre azonban a megbetegedések száma az ilyenkor megszokottnál is alacsonyabb. A járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adatai szerint eddig egyedül Iowa államot érinti nagyobb arányban az influenza, a betegség jellegzetes tüneteivel orvoshoz fordulóknál a többi államban inkább a koronavírust mutatták ki. Egyes egészségügyi szakértők a szokásosnál enyhébb influenzaszezonra számítanak, legalábbis az első időszakban, köszönhetően a hatályos pandémiás korlátozásoknak. Lehetséges azonban, hogy az influenza egy kicsit jobban elhúzódva, később csap le, a vírussal pedig akár május közepéig is küzdhetnek az északi féltekén lévő országok - írja a Healthline .

Maszkviselés: mi igaz, és mi ferdítés? Sokan rettegnek a maszkhasználattól, képesek elhinni, hogy tüdejük emiatt nem jut elég oxigénhez. Viselése persze kellemetlen, irritálja az arcot, az orrot, bepárásodhat a szemüveg, egyesek pedig rosszabb hallásra is panaszkodnak. Viszont ennél nagyobb gondot a maszk nem okoz, megszokható, a vírusfertőzés terjedését pedig megelőzi. Megnéztük, mi okozza a kellemetlenségeket és hogyan lehet azokat kivédeni. Kattintson a részletekért!

Az országban légzőszervi megbetegedéssel orvoshoz fordulók közül csak 0,1 százaléknál mutatták ki a koronavírust november 6-ig, ami nagyon alacsonynak számít. Tavaly ebben az időben a tesztelt minták 3,2 százaléka volt pozitív, és egyértelműen a B törzsek domináltak. A maszkok viselése, a szociális távolságtartás, illetve a zsúfolt helyek elkerülése komoly szerepet játszhat abban, hogy eddig ilyen alacsony az influenzavírus aktivitása. Ám teljesen megállítani ezek az intézkedések sem tudják a betegséget, ahogy az ázsiai országokban is rendre felütötte a fejét az influenza annak ellenére, hogy ott már hosszú ideje szokás maszkot hordani ebben az időszakban.

Nem tudni, milyen hatással lesz a koronavírussal terhelt társadalmakra

A járványos terjedéshez az kell, hogy a közösségben több helyen is terjedni kezdjen a vírus - mondja Dr. Peter Chin-Hong, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem (UCSF) szakembere. Szerinte azonban nehéz megjósolni, hogy enyhébb lesz-e az influenzajárvány idén, vagy hogy egyáltalán milyen hatása lesz a koronavírus miatt leterhelt társadalmakra.

A szakemberek szerint fontos lenne, hogy minél több ember megkaphassa az influenza elleni oltást. Fotó: Getty Images
A szakemberek szerint fontos lenne, hogy minél több ember megkaphassa az influenza elleni oltást. Fotó: Getty Images

Nagyon sok múlik azon, hogy az államok milyen szigorú szabályozásokat vezetnek be, és azokat meddig tartják. De persze az is kérdéses, hogy a járvány miatti szankcióktól megcsömörlött társadalom mennyi ideig marad szabálykövető. Világszerte már most az látszik, hogy az embereket kimerítették a korlátozások, és egyre komolyabb konfliktushelyzeteket generál a helytelen maszkviselés és az előírások megszegése. Mivel pontosan nem tudni azt se, mivel jár majd a koronavírus és az influenzavírus együttes terjedése, illetve milyen hatása lesz az egészségre, minden eddiginél fontosabb lenne a szabályok betartása és a rendszeres kézmosás, fertőtlenítés.

Mivel a déli féltekén szinte minimális volt az influenzaszezon, nehéz előre jelezni, hogy az északi félteke országaiban milyen vírustörzsekre számíthatunk. Szerencsére az influenza ellen már létezik védőoltás, azt a lehető legtöbb embernek javasolt megigényelni, ezzel ugyanis a két vírusból legalább az egyik ellen nagy hatékonysággal védheti magát - javasolja a szakember. Itthon az oltásokkal kapcsolatban elég nagy volt az elmúlt hetekben a bizonytalanság, erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!