Influenzaoltás: meddig nem késő beadatni? – A járvány csúcsidőszakában ez segíthet

Még februárban sem késő beadatni az influenza elleni oltást. Mutatjuk, miért fontos ilyenkor is a védekezés, és milyen előnyökkel jár az oltás.

Februárban még javában zajlik az influenzaszezon, és ilyenkor is rengeteg megbetegedést okoz a vírus. Magyarországon az év negyedik hetében, január 19. és 25. között 60 500-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz.

Februárban is beadható az influenzaoltás?

Bár a legtöbben ősszel kapják meg az oltást, a védelem szempontjából bármikor jól jön, amíg a vírus aktívan jelen van a közösségekben. Február különösen kritikus időszak, mert az influenzagörbe ekkor szokott tetőzni — vagyis a fertőzés kockázata magas, a védelem pedig sokat számít.

Az oltás célja nem csupán az, hogy megelőzze a betegséget, hanem az is, hogy enyhébbé tegye annak lefolyását. Még ha el is kapod az influenzát, sokkal kisebb az esélye a magas láznak, az elhúzódó ágynyugalomnak vagy a komolyabb szövődményeknek. Ilyenkor pár nap alatt át lehet esni a betegségen, nem pedig hetekig tartó kimerülésre kell számítani.

Rövidebb betegség, kevesebb szövődmény

Az influenza önmagában is kellemetlen, de legnagyobb veszélyét a szövődmények jelentik: tüdőgyulladás, középfülgyulladás, arcüreggyulladás vagy a krónikus betegségek rosszabbodása. A védőoltás jelentősen mérsékli ezek kialakulásának esélyét,  különösen időseknél, gyermekeknél és krónikus betegek esetében — hívja fel a figyelmet a Mayo Clinic.

Ráadásul az enyhébb lefolyás azt is jelenti, hogy kevesebb munkanap esik ki, gyorsabban visszatérsz a hétköznapok ritmusába, és kisebb az esély arra, hogy megfertőzöd a veled együtt élőket vagy kollégáidat.

Egy orvos egy injekciós tűt tart a kezében.
Februárban is megéri beadatni az influenza elleni oltást. Fotó: Getty Images

A közösség védelme is számít

Sokszor hajlamosak vagyunk csak magunkra gondolni, pedig az oltással a környezetünket is védjük. Ha kevesebben betegednek meg, lassabban terjed a vírus, és a legsebezhetőbb csoportok — várandósok, idősek, krónikus betegek — nagyobb biztonságban vannak. 

Mikor alakul ki a védelem?

Az oltás után körülbelül két hét kell ahhoz, hogy a szervezet teljes védelmet építsen ki. Ez februárban még bőven időben van, hiszen az influenzaszezon akár tavaszig is elhúzódhat. Minél előbb kapsz oltást, annál nagyobb eséllyel kerülöd el a szezon végi fertőzési hullámot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!