A hidegfrontok összefüggésben állnak az európai H5N1 járványokkal

Az Európában 2005-2006 telén kitört madárinfluenza (H5N1) járványok a hideg időjárási frontok szélén jelentek meg - állítják a Princeton Egyetem és a rotterdami Erasmus Orvostudományi Központ kutatói.

A PLoS Pathogens folyóirat április 8-i számában megjelenő eredményeik azt mutatják, ezeket a járványokat a hideg időjárású területekről távozó vadmadarak megnövekedett vándorlása váltotta ki. A kutatók szerint a H5N1 járványok nagy része olyan helyszíneken következett be, ahol a maximális hőmérséklet 0 és +2°C között volt. Ezek többnyire hidegfrontok széleire estek, ahol nagy kiterjedésű édesvizek nem fagytak be. Sok vad vízimadárnak a táplálkozás szempontjából szüksége van nem befagyott édesvízre. A repült távolság minimalizálásra érdekében a lehető legközelebb próbálnak maradni az északi költőhelyekhez, ahová tavasszal vándorolnak. A front mentén összegyűlő sok fajta vízimadár ideális feltételeket teremtett a H5N1 vírus átvitelének a vadmadarak között fajtán belül és fajták között egyaránt. 2006-ban ez vezetett számos kimutatható járvány megjelenéséhez.

Az Európában több járványt is okozó H5N1 vírus genetikai családfája jól ismert, de a vírus terjedésének kedvező feltételeket korábban nem tudták pontosan a kutatók. Ezen ökológiai összefüggések ismerete segíthet a további járványok előrejelzésében és ellenőrzésében. Például a fagypont közeli hőmérsékletek előrejelzése Európában a szerzők indikációnak minősülhet. Amikor a meteorológusok ilyen körülményeket jeleznek, a célzott felügyelet a hidegfrontok szélein elősegítheti a vírus korai kimutatását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!