Korunk egyik népbetegsége, a lúdtalp

A lúdtalp szó hallatán általában egy gyermekkorban előforduló betegség jut először eszünkbe. A talp hosszanti irányú boltozatának megsüllyedése azonban nemcsak a legkisebbeket érinti, bármely életkorban kialakulhat.

Akár felnőttként is szembesülhetünk azzal, hogy a térdben vagy az Achilles-ínban érzett fájdalmat okozza. Genetikai adottságaink is felelősek érte, de megfelelő odafigyeléssel mi is sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük a betegség kialakulását. A lúdtalp megelőzéséről, felismeréséről és megfelelő kezeléséről dr. Lajos Éva, a Budai Egészségközpont ortopéd szakorvosa ad bővebb tájékoztatást.

"Lábaink meghálálják, ha mindig megfelelő cipőt viselünk. Fontos, hogy a lábbeli stabilan tartsa a bokát, ideális esetben legfeljebb 3-4 centiméteres sarka legyen, és ne legyen túl kivágott az eleje, ami a lábujjak terhelését növelné. Mindig tartsuk szem előtt, hogy egy rosszul megválasztott cipő miatt megváltozhat a lábak terhelésének eloszlása" - hangsúlyozta a doktornő, majd hozzátette: "Sportolás, különösen futás közben a jó cipő mellett a talajválasztás sem utolsó szempont. A kemény betonfelület például olyannyira igénybe veheti a láb kisízületeit, a lábizomzatot, hogy azok elgyengüléséhez, sőt a láb deformálódásához vezethet. Ezeken túl, hirtelen súlygyarapodás vagy tartós, ágyhoz kötött betegség után is érdemes a lábunk változásait figyelni."

Mikor kell lúdtalpra gyanakodni? Fáradékonyság, éjszakai lábgörcs, derék-, térd- és lábszárfájdalom, nyilallás az Achilles-ínban vagy a felkeléskor talpban érzett fájdalom mind a lúdtalp tünetei lehetnek. A talpi felszínen bőrkeményedés megjelenése, a láb jellegzetes deformálódása súlyos esetben pedig a fizikai teljesítőképesség romlását is okozhatja. A betegség legtöbbször látható elváltozásokkal is jár: lesüllyed a boka, illetve egy egyszerű "vizes talp tesztnél" teli talp látszódik a lenyomaton.

A diagnózis felállítása után a kezelésnek több lehetséges módja van a deformitás mértékétől függően. Amennyiben szükséges, egy speciális talpbetétet javasol az orvos, amit akár személyre szabott gyógytorna egészíthet ki. Előrehaladott esetben cipő használata, külső rögzítő alkalmazása vagy rekonstrukciós műtét is szóba jöhet. Mindezek mellett érdemes, évszaktól függően minél többet természetes talajon mezítláb járni.

"Ma a lúdtalp népbetegségnek számít. Gyakori az eladók, pincérek között, hiszen egész nap folyamatos terhelésnek van kitéve a lábuk, de az ülő munkát végző irodai dolgozóknál sem ritka betegség. 2010-ben a második leggyakoribb menedzserbetegség volt az egészségközpont ügyfelei között, a menedzserek mintegy 38 százalékánál állapítottunk meg lúdtalpat. Az elváltozás egy egyszerű vizsgálattal kimutatható, ezért aki a tüneteket észleli, mindenképp forduljon ortopéd szakorvoshoz" - javasolta a doktornő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!