Ízületi gyulladások?

Az ízületi gyulladások (arthiritisek) bármelyik korban megkeseríthetik az életünket. A szakértő szerint nem szabad halogatni a heveny, vagy krónikus gyulladások kezelését, hiszen akár évekig is elhúzódhat, amíg teljesen meg lehet szüntetni a panaszokat és a vele járó fájdalmakat.

Fontos már az elején tisztázni, hogy kétféle ízületi gyulladásról beszélhetünk, amely bármely korosztályban, nemtől függetlenül léphet fel. A heveny, vagy akut gyulladás egy váratlanul bekövetkező esemény miatt alakulhat ki, például egy sportsérülés kapcsán. Az ilyen típusú panasz esetén rövidebb ideig tart a gyógyulás, nem úgy, mint a krónikus gyulladás esetében, amikor a rehabilitáció is több időt vesz igénybe.

  • A leggyakoribb sérülések, amelyek akut gyulladással járnak: a rándulás, a ficam, a törés, a szalagszakadás, az izomsérülés, vagy a túlzott megerőltetés miatt bekövetkező sérülések. Azonban ezek is válhatnak krónikussá, ha egy adott sérülést nem megfelelően kezelnek. Ilyenkor hónapokig, de akár évekig is fennállhat a panasz - mondta Tompa Katalin, az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ fizikoterápiás szakasszisztense. Az ilyen típusú betegségnek az adott terület duzzanata, melegsége, vöröses elszíneződése, fájdalma mellett számos kísérő tünete is lehet: gyengeség, rossz közérzet, hőemelkedés, láz.
  • Az ízületet a csontok végén porcok, ízületi tok és az ezt kitöltő ízületi folyadék alkotja. Gyulladás esetén a folyadékgyülem felszaporodik, kialakul a duzzanat, amely már külsőleg is látszódik. Az a cél, hogy a folyadékgyülemet csökkentsük, a gyulladást és a fájdalmat megszüntessük – tette hozzá a szakember. Előfordul, hogy a gyulladás nem csupán egy ízületet érint – ilyen például a köszvény, amely lábujjon, bokán, térden is kialakulhat, vagy a rheumatoid arthritis, amely a kéz és a láb kisízületein jelenhet meg. Ezek, kialakulásuk szempontjából lehetnek fertőzéses eredetűek (pl. arthritis), steril gyulladásból adódó autoimmun folyamatok (rheumatoid arthritis), anyagcserezavar miatt (köszvény), vagy különböző betegséghez kapcsolódó gyulladások (pl. pikkelysömör).

Étkezéssel a gyulladáscsökkentésért

Ezek diagnosztizálását ortopéd vagy reumatológus szakorvos végzi, emellett labor- és képalkotó vizsgálatok is szükségesek. A röntgen a csontokról és azok állapotáról, az ultrahang a lágyrészekről tud információt adni – folytatta Tompa Katalin.

Az ízületi gyulladások fizikoterápiával kezelhetők

Az ízületi gyulladások kezelésében a fizikoterápia a jelenlegi ismeretek szerint a leghatásosabb módszer. A fizikoterápiás gépekkel különböző gyógyszerkészítményeket, injekciókat (Lidocain, Voltaren), gyulladáscsökkentő krémeket lehet bevinni az érintett területre. Gyógyulás akkor várható, ha rendszeresen, hetente több alkalommal, több héten keresztül járunk fizikoterápiás kezelésre.

Az irányított gyógykezelések mellett rendkívül fontos az otthoni borogatás , pihentetés, jegelés, szükség esetén pedig a gyulladáscsökkentő krémek használata is (amelyek nem szteroidok!).

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.