Itt az implantátum, ami visszanöveszti a csontot

A csonttörést szenvedett, illetve valamilyen betegség miatt csonthiányos embereken segíthet ez az újonnan kifejlesztett implantátum.

A Glasgow-i Egyetem vezetésével működő kutatócsoport egy olcsó polimer, a polietil-akrilát (PEA) segítségével olyan sebészeti implantátumot fejlesztettek, amit kifejezetten a csontdefektus helyén lehet alkalmazni - írja az uzletem.hu.

Korábbi kutatások már igazolták, hogy a PEA kölcsönhatásba lép az emberi szervezetben megtalálható, sejtnövekedést elősegítő fibronektin fehérjével, aminek felszínén nanoszálas hálózatokat képez. Ezek kialakulása megváltoztatja a fibronektin szerkezetét és felfedi a molekula egyes, sejtek rögzítésére, valamint inaktív fehérjék tárolására szolgáló aminosavait. A kutatók ezt a folyamatot használják fel arra, hogy az implantátum segítségével új csontszövetet termelődjön. Mindez komoly segítség lehet a csonttörést szenvedett és daganatos vagy más megbetegedések miatt csonthiányos betegeknek.

„A munkánk segíthet a csontok újranövesztésében azoknak a pácienseknek, akik nagy részeket is elveszítettek, rák vagy súlyos balesetek következtében, ezáltal sokkal jobb életminőséget biztosíthatunk számukra” – mutatott rá az egyik kutató, Dr. Udesh Dhawan.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Alapvetően napos idő várható a többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból a délutáni, kora esti órákban néhol zápor, zivatar kialakulhat - nagyobb eséllyel a Duna vonalának tágabb környezetében. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, visszafogottabb légmozgás az ország középső részén lehet.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?