Félretaposott cipősarkak, deréktáji fájdalom, kellemetlen érzés a bokánál - a lúdtalp tipikus tünetei. De vajon valóban népbetegség a bokasüllyedés és tényleg csak a kisgyerekeket érinti?

Mindannyian lapos, apró zsírpárnácskákkal borított talppal születünk, a boltozatok csak óvodáskor körül alakulnak ki. A boltozatok közül kétfajtát különböztetünk meg: minden ujjnak megfelelően van egy-egy hosszboltozatunk, melyek a sarok- és lábközépcsont végéig érnek, míg a harántboltív az ékcsontok és a lábközépcsontok területére esik. A boltozatok kialakulása rendkívül fontos a láb vérkeringése, mozgékonysága és az izomegyensúly szempontjából. Ugyanakkor egyfajta „rugóként” is funkcionál a boltíves szerkezet, mely a rugalmas szalagok és ízületek segítségével kiválóan alkalmas a test súlyának viselésére.

Amennyiben a hosszboltozat lesüllyed, bokasüllyedés alakul ki, mely problémák egész sorát generálhatja a fájó bokán, csípőn és derékon át egészen a kalapácsujjig. A harántboltozat süllyedése hasonló kellemetlenségekkel jár, hiszen ilyenkor a középső lábközépcsontok is terhelés alá kerülnek, így a láb túlterhelődik. A boltozatok külön-külön vagy együttes módon való lelapulását szokás összefoglaló néven lúdtalpnak nevezni.

Mindenkinek van?

"A lúdtalp kialakulásában számtalan tényező játszik közre. Beszélhetünk olyan örökletes okokról, mint a kötőszöveti gyengeség vagy a szalaggyengeség, ám a környezeti faktorok is nagy szerepet játszhatnak a kialakulása mögött" – mondja dr. Szűcs Attila ortopéd sebész.

Gyerekkorban ezek közé sorolhatjuk a túl korai talpra állást, illetve az erőltetett járni tanítást. A járásra kényszerítéskor ugyanis még nem elég edzett a gyerek izomzata a testsúly megtartásához, így az ízületi rendszer túlterhelődik, és kóros irányba kezd fejlődni. Gyakran alakul ki lúdtalp pubertáskorban is, amikor a hirtelen növekedés miatt a láb terhelése extrém módon fokozódik. Az izomzat így hamar kifárad, megfeszül, utat nyitva ezzel a lúdtalpnak.

Sokan úgy gondolják, hogy a lúdtalp kizárólag a gyerekeket érinti, ez azonban tévhit. "Igaz, hogy a talpizmok kialakulása négy-öt éves korra tehető, így a lúdtalpat általában már gyerekkorban diagnosztizálják, de ettől függetlenül bármikor kialakulhat" – mondja a szakorvos. "Különös rizikófaktort jelent az elhízás, ahol a talpra nehezedő túlsúly cipelése meghaladja a stabilizáló rendszer erejét, s ez a boltozatrendszer megbomlásához vezethet. Hasonló a helyzet várandósság esetén is, amikor a súlygyarapodás mellett a szalagrendszer hormonális eredetű lazulása is közrejátszhat a lúdtalp kialakulásában."

Segítség, lúdtalpam van!

Ha rendszeresen fáj a lábunk, és a talpbőrön túlzott bőrkeményedés is megfigyelhető, nagy valószínűséggel lúdtalpunk van. Az ortopéd szakorvos egyszerű szemrevételezéssel meg tudja állapítani a probléma súlyosságát. Ezt követően kerülhet sor a nyomásvizsgálatra, melynek segítségével feltérképezhető a láb statikája és dinamikája. Ehhez nem kell mást tennünk, mint ráállnunk egy üveglapra, melyen szenzorok találhatóak. Ezek a talpunkról alkotott képet számítógépre továbbítják, amelynek köszönhetően láthatóvá válik, hol és milyen mértékben terhelődik a talpunk. Ha szükséges, a kapott eredmény alapján talpbetétet készítenek, mely sokat javít a már kialakult lúdtalpon. Jó, ha tudjuk, hogy gyermekkorban - ha egyéb torzító tényező nem áll fenn - nem ajánlott a betét, hiszen annak alkalmazásával épp a fontos izmok edzéséről mondunk le.

Szeretné tudni, mit tehet a gágogás ellen, és hogyan segíthet a szakorvos a lúdtalp elleni küzdelemben? Olvassa el cikkünket a Nők Lapja Egészség legújabb számában! Fizessen elő a lapra a oldalon!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.