Csípőprotézisre fél, térdműtétre több mint egy évet kell várni

Jelenleg 13 olyan beavatkozásról is tudni, amelyre legalább két hónapot kell várniuk a betegeknek. A komoly fájdalmakkal küzdő, térdprotézisműtétre szorulók esetében például több mint egy éves a várólista.

3 éve küzd a fájdalommal, és bottal is nehezen jár az RTL híradójának nyilatkozó Bodzás Jánosné. A békéscsabai asszony térdét már májusban meg kellett volna műteni, de csak szeptemberre végére kapott időpontot – erre az alkalomra viszont egy betegség miatt nem tudott elmenni. Legközelebb február 4-én kaphat térdprotézist. Elmondása szerint fájdalomcsillapítók nélkül nem is bírná ki a várakozást.

térdfájdalom, beteg, orvos
A várakozás hosszú, és közben komoly fájdalmakkal küzdenek az érintett betegek. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Több mint egy évet kell várni erre a műtétre

A magyar kórházakban évente 10 ezer térdprotézisműtétet végeznek, ám jelenleg is 12 ezer ember van várólistán. Tehát a betegeknek legalább egy évet kell várniuk a beavatkozásra, miközben komoly fájdalmakkal kell együtt élniük. De a csípőprotézis-műtétre is legalább fél éves a várólista.

„Idén hatezer műtét ragadt benn, vagyis ennyi beteg ellátása nem valósult meg, és nem azért, mert nem volt rá forrás” – ezt Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója mondta az economx.hu-nak. Véleménye szerint ennek nem lehet oka sem az orvos-, sem az eszközhiány.

Mi lehet a hosszú várólisták oka?

Egyes szakértők szerint a terjengős várólisták mögött az állhat, hogy az orvosok bére jellemzően nem függ a teljesítményüktől. Vagyis semmivel sem kap több pénzt az a sebész, aki például tízszer annyi beteget műt meg egy héten, mint a kollégája.

Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára szerint azonban az orvosok már a béremelés előtt is annyi beteget látott el, amennyit csak tudott. Ezért ő úgy véli, a pénzhiány állhat a kialakult helyzet hátterében.

Minderre Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy reagált a csütörtöki Kormányinfón: ők is tudják, mennyire súlyos a helyzet. Éppen ezért a Belügyminisztérium kidolgoz majd egy programot, amellyel le tudják rövidíteni az elfogadhatónál hosszabb várólistákat. De hogy ez pontosan mikorra várható, arra még nem tudott válaszolni.

Akár éveket is várhat egyetlen vizsgálatra, aki nem akar vagy nem tud fizetni érte. Ha viszont van rá pénze, akár pár nap alatt túl lehet a szükséges vizsgálaton, akár ugyanabban az intézményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!