Így készüljünk fel a menopauzára

Ha hajlandóak vagyunk néhány apróbb változtatást eszközölni az életmódunkban a negyvenes éveinkben, akkor nagy eséllyel megkönnyíthetjük magunknak a menopauza időszakát. Saját érdekünkben érdemes felkészülten várni ezt az időszakot.

A Healthista cikke szerint az alábbi 5 dolgot mindenképpen érdemes megfogadni, hogy megkönnyíthessük a változókort.

Együnk hormonbarát zöldségeket!

A fitoösztrogént tartalmazó növények fogyasztása segíthet kiegyensúlyozni a hormonrendszert. Éppen ezért érdemes sok káposztát, fehérrépát, brokkolit, kínai kelt, retket és karalábét fogyasztani, illetve mértékkel szóját, szójából készült ételeket is.

A nők nem kis félelemmel gondolnak a változókorra, és ameddig csak lehet, igyekeznek nem törődni vele. Ebben az időszakban valóban sok minden megváltozik, és célszerű időben felkészülni egy új életvitelre, azonban ez korántsem olyan tragikus, mint amilyennek sokan elképzelik. Mutatjuk, milyen változásokra kell számítani.

Együnk sok rostot!

A korral egyre kevésbé vagyunk képesek felvenni az elfogyasztott ételekből a tápanyagokat, ez pedig kihathat az egészségünkre. Ráadásul anyagcserénk is lelassul, vérnyomásunk és koleszterinszintünk pedig megemelkedik a menopauza felé közeledve. Együnk sok zöldséget, illetve teljes kiőrlésű gabonákat, mert ez segít mozgásban tartani az anyagcserénket, illetve nem engedi, hogy túlságosan lecsökkenjen a káliumszintünk.

Erősítsük a medencetájéki izmainkat!

Ezek az izmok a negyvenes éveinkben elvékonyodnak, köszönhetően a csökkenő ösztrogénszintnek. Érdemes őket rendszeres tornával, Kegel-gyakorlatok végzésével karban tartani, mert ezzel megakadályozhatjuk a vizeletcsepegést és az inkontinencia kialakulását is.

Erősítsük a medencetájéki izmainkat
Erősítsük a medencetájéki izmainkat Fotó: 123rf

Szedjünk Q10 koenzimet!

A Q10 koenzimre a sejtszintű energiatermeléshez van szükség. Ha szintje csökken, kevesebb nemi hormon termelődik, és a változó kor kellemetlen tüneteit még súlyosabbnak érezhetjük. Orvosunkkal konzultálva érdemes megfontolni, hogy kúraszerűen, tabletta vagy kapszula formájában szedjük.

Mozogjunk!

A negyvenes években különösen fontos a rendszeres mozgás. Nem kell vad edzésbe fognunk, legjobb, ha sétálunk - minél többet. A cél az legyen, hogy naponta megtegyünk 10 000 lépést – sok egészségügyi problémától megkímélhet. Ha fogyni szeretnénk, akkor napi 15 000 lépés legyen a cél.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +2 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, azonban csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad, majd estétől nagyobb területen északkeletire fordul és megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!