Egy új eljárással helyettesítenék a mammográfiát

A mammográfiás vizsgálat egyáltalán nem kellemes élmény, úgyhogy lehet reménykedni az új kutatási eredmények láttán, melyek szerint a jövőben van esély egy új, sokkal kényelmesebb eljárásra.

Az új tesztek, amelyek Simona Francese professzor kutatásán alapulnak, állítólag meg tudják állapítani az izzadságunkból, hogy van-e mellünkben daganatos elváltozás vagy sem. Ez azért is lehet áttörő eljárás, mert a mellrák diagnosztizálásának alapja a mammográfia, ami közben összenyomják a melleket, ez pedig kényelmetlen, kellemetlen, de egyeseknek akár fájdalmas is lehet. 

Simona Francese professzor tanulmányában azt állítja, hogy az ember ujján lévő izzadság 98 százalékos pontossággal jelzi a mellrák jelenlétét. A professzor az elmúlt 15 évben a rendőrséggel együtt dolgozott olyan technikák kifejlesztésén, amelyekkel a bűncselekmények helyszínén lévő ujjlenyomatokból lehet információt gyűjteni. Ez alatt figyelte meg a verejtékben található árulkodó fehérjét.

Francese professzor a The Sunday Timesnak elmondta: „Az ember nemét felfedő molekulákat vizsgálva belebotlottunk néhány olyan molekulába - kis fehérjékbe és peptidekbe -, amelyek a mellrák potenciális biomarkereiként is megjelennek.”

A professzor egy 15 nőből álló tesztet végzett, mely során mindenkinek egy tesztlaphoz kellett érintenie az ujjbegyét. A kutató szerint az egyszerű módszerrel nemcsak a betegség jelenlétét, hanem annak súlyosságát is ki lehet majd mutatni. A Sheffield Hallam Egyetem kutatócsoportja szerint, akik Francese professzorral együtt dolgoztak, további, bővebb vizsgálatok után az eljárás akár a mammográfiát is kiválthatja.

Mammográfiás vizsgálat
Jelenleg így néz ki a Mammográfiás vizsgálat, de lehet ez hamarosan megváltozik? (foto: Getty Images)

Lynda Wyld professzor, egyetemi oktató és sebész, aki szintén részt vett a tanulmányban, elmondta: „Az eddig rendelkezésre álló adatok nagyon ígéretesek. De további vizsgálatok szükségesek, hogy validálják a módszer működését. Akkor  óriási lehetőségek rejlenek benne.”

Mi az az emlőrák?

Az emlőrák a nők egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése. Évente több mint ötezren szembesülnek a lesújtó diagnózissal. Korai felismerés esetén azonban akár teljes gyógyulásra is van esély!

A legújabb tanulmányok szerint a gyakoribb szűrésekkel a korai rák, vagy rákot megelőző elváltozások felismerhetők lennének, és sokkal több életet lehetne megmenteni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.