A mellrák kevésbé ismert tünetei

Az emlőrák legismertebb tünete a mellben tapintható csomó. Annak érdekében, hogy ezt időben felfedezzük, az orvosok rendszeresen felhívják a figyelmet az önvizsgálat fontosságára. Arról azonban már kevesebbszer hallunk, hogy a csomó mellett más tünetekre is érdemes odafigyelni.

Az emlőrák felfedezésében az egyik legfontosabb módszer a mell rendszeres időközönként elvégzett önvizsgálata, melyet már fiatal korban el kell kezdeni. Ha a mellünkön bármilyen elváltozás észlelünk, azt mindenképpen mutassuk meg orvosnak, hiszen a végleges diagnózis csupán a fizikális vizsgálat alapján nem állítható fel. A következőkben azt vesszük sorra, hogy a mellben lévő csomón kívül milyen elváltozásokra kell még odafigyelni.

Ha bármilyen elváltozás észlelünk, mindenképpen mutassuk meg orvosnak
Ha bármilyen elváltozás észlelünk, mutassuk meg orvosnak. Fotó: iStock

Változások a bőrön: az emlő bőrének megvastagodása, megnyúlása is figyelmeztető jel lehet, de az is előfordulhat, hogy a bőr pórusai jól láthatóvá válnak, a mell bőre pedig a narancshéjhoz hasonlóvá válik. Megtörhet a bőr egységessége is, az így kialakuló kisebb-nagyobb bemélyedések is jelezhetnek daganatot. De akkor is kérjük ki orvosunk tanácsát, ha a mellünk bőre hámlóvá, viszketővé válik, kipirosodik, esetleg begyullad.

Megváltozik a mell mérete vagy formája: a mellrák tünete lehet, ha a mellek formája vagy mérete jelentősen megváltozik - különösen, ha ez a változás csak az egyik emlőt érinti. Tudni kell, hogy a legtöbb nőnek aszimmetrikusak a mellei, tehát nem azonos méretűek. Ez teljesen természetes jelenség, ám, ha a két mell közötti különbség hirtelen megváltozik, vagy ha hirtelen lesznek láthatóan aszimmetrikusak az emlők, mindenképpen mutassuk meg orvosunknak.

Változások a mellbimbón: figyelmeztető jel lehet továbbá, ha megváltozik a mellbimbó mérete vagy színe, fájni kezd, esetleg minden ok nélkül - tehát nem menstruáció vagy várandósság miatt - nagyon érzékennyé válik. Mindenképpen forduljunk szakemberhez, ha a mellbimbónk befelé fordult, vagy ha annak ellenére, hogy nem várunk kisbabát és nem szoptatunk, folyadék ürül a bimbókból.

Vizsgálatok, amelyek rákot jelezhetnek - részletekért kattintson !

Gének és az emlőrák

Statisztikák szerint élete során minden 10. nőnél kialakul emlődaganat. Ráadásul az emlőrákos megbetegedések 10 százalékában a daganat egy örökletes génmutáció miatt alakul ki. Ez azt jelenti, hogy ezeknél a nőknél már születéskor jelen vannak azok a genetikai hibák a génállományban, amelyek az emlődaganat kialakulására hajlamosítanak.

Az ilyen örökletes megbetegedések 25 százalékát az úgynevezett a BRCA-1 és BRCA-2 gének mutációi okozzák (a BRCA mutáció jelenléte más daganatos megbetegedésekre is hajlamosít, így például petefészekrákra, prosztatarákra, vagy vastagbélrákra).

A BRCA egyébként a Breast Cancer angol kifejezés rövidítése, amely emlőrákot jelent. A BRC- gének normál esetben az emlősejtek egészséges működéséért felelnek, ám ha ezekben a génekben eltérések, mutációk jönnek létre, akkor az daganatos betegség kialakulásához vezethet.

BRCA-gének szűrése

Ma már a fejlett genetikai vizsgálatoknak hála, lehetőség van az örökletes tényezők, így a BRCA-génmutációk szűrésére is. És bár fontos kiemelni, hogy a szervezetben azonosított BRCA-mutáció nem jelenti biztosan a mellrák kialakulását, ám ebben az esetben az átlagosnál jóval nagyobb a kockázat. Egy esetleges pozitív eredmény esetén felkészültebbek lehetünk, tudatos hozzáállással, rendszeres önvizsgálattal és gyakoribb szűrővizsgálatokkal pedig megelőzhetjük a nagyobb bajt.

Kiknek ajánlott a BRCA-szűrés?

Azoknak a nőknek, akiknek

  • családjában 2-3 vagy többemlőrákfordult elő még 60 éves kor előtt,
  • családjában 3 vagy több petefészekrákos eset volt bármely életkorban,
  • egy családtagjában már kimutattak BRCA1- vagy BRCA2-mutációt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
4 korai tünet, amely szívinfarktust jelezhet – Napokkal korábban figyelmeztethetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!