Tippek a balesetmentes karácsonyhoz

Természetes, ha azt szeretnénk, hogy az ünnepekre minden tökéletes legyen. Ilyenkor gyakran az utolsó pillanatban rohanunk el a boltba még egy fontos kellékért, a kelleténél még egy tepsivel több süteményt sütünk, vagy éppen az ezeréves égősorokat túrjuk elő a pincéből/padlásról, hogy még fényesebben ragyogjon az otthonunk. Sajnos azonban a balesetek megelőzésére már jóval kevesebb energiát és figyelmet fordítunk.

Az év végi kapkodás, az óriási forgalmi dugók és az esetleg jeges, csúszós utak miatt jelentősen megnő az utakon a balesetveszély ebben az időszakban. Nagyot tévedünk azonban, ha azt gondoljuk, az otthonunkban nagyobb biztonságban vagyunk, mint az utakon vagy a munkahelyünkön. Az elmúlt évek, évtizedek tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy a legtöbb sérülés és baleset az otthonainkban ér minket. Csak 2020-ban 1557 halálos végkimenetelű otthoni balesetet jegyeztek fel Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. Az ünnepek alatt ráadásul egyes becslések szerint akár 50 százalékkal is nagyobb lehet a lakástüzek és egyéb szerencsétlenségek kockázata. Előfordulhatnak például esések, égési sérülések, vágások, de akár mérgezéses esetek is. Az alábbi tanácsokat betartva sokat tehetünk azért, hogy a karácsony valóban a meghittségről szóljon, az ünnepi menüt pedig ne a kórházban fogyasszuk el.

Ég a gyertya, ég

Az adventi időszakban rengeteg tűzesetet okoznak a felügyelet nélkül hagyott adventi koszorúk, illetve a kigyulladt karácsonyfák is. Alapszabály, hogy éghető tárgy - beleértve a függönyt és a karácsonyfát - mellé nem szabad gyertyákat tenni, az égősorokat pedig csak kifogástalan állapotban használjuk, különben zárlatot és akár tüzet is okozhatnak. Ügyeljünk arra is, hogy a fát ne közvetlenül a kandalló vagy fűtőtest mellé állítsuk. Ha pedig vendégségbe vagy aludni megyünk, előtte mindenképpen fújjunk el minden gyertyát, az égősorokat pedig áramtalanítsuk.

baleset, baleset-megelőzés, balesetmentes karácsony,
Érdemes betartani néhány tanácsot, hogy ne a sürgősségin kelljen karácsonyoznunk.Fotó: Getty Images

Gondot okozhat a nem megfelelően üzemeltetett kandalló vagy cserépkályha is. Egyes családok nem a fatüzelésű eszközökkel fűtenek aktívan, csupán az ünnepi hangulat miatt gyújtanak be. A tapasztalatlanabb felhasználók azonban könnyen elkövethetnek olyan hibákat, amelyek berobbanáshoz is vezethetnek. Ha például nem biztosítunk elegendő mennyiségű oxigént az égéshez, hanem egyszerűen rácsukjuk a lobogó tűzre a kályha ajtaját, akkor a bent keletkezett nyomással nem biztos, hogy megbirkóznak a kandalló falai. Gyakori probléma még, hogy nem tartjuk rendesen karban a kéményt, így azonban egy esetleges eltömődés miatt könnyen visszaszivároghat az égéstermék a lakótérbe és akár szén-monoxid-mérgezést is okozhat. Érdemes tehát beszerezni egy szén-monoxid-mérőt, a kémény és a kandalló állapotát pedig rendszeresen ellenőriztessük szakemberekkel.

Plusz tipp: Lehetőleg ne a kandalló előtt bontsuk ki az ajándékokat, egy-egy kipattant szikra ugyanis könnyen lángra lobbanthatja a szanaszét hagyott csomagolópapírokat és papírtáskákat.

Veszélyes díszek

Az égősor nemcsak tüzet válthat ki, hanem egyéb veszélyeket is rejthet magában. Egy rossz állapotú darab akár áramütést is okozhat, ha pedig egy rosszul kitámasztott létrán vagy rozoga sámlin egyensúlyozva próbáljuk feltenni a fényeket az ablakra vagy a háztetőre, annak hatalmas esés és csonttörés lehet a vége. Érdemes tehát az égősorokkal is körültekintőbbnek lennünk. Az üvegből készült, csillogó díszek is nagyon mutatósak, de nem árt óvatosnak lenni velük. Rosszul rögzítve ugyanis könnyen lepotyognak a fáról, ezáltal bele is léphetünk, megvághatjuk magunkat. Jobban járunk, ha nem a törékeny díszekből választunk.

Plusz tipp: Különösen akkor érdemes mellőzni az üveg díszeket, ha van a családban kisgyerek és/vagy háziállat. Műanyagból vagy természetes anyagokból is gyönyörű darabokat találunk, vagy akár készíthetünk mi magunk is díszeket.

Kisült-e már a kalácsom?

A karácsonyi sütés-főzés közben is megsérülhetünk, ha nem figyelünk eléggé. A forró víz és olaj, az éles kések, valamint a felhevült tepsik és serpenyők között sürögve-forogva könnyen megtörténhet a baj. Csökkenthetjük a balesetek kockázatát, ha nem hagyunk mindent az utolsó pillanatra, hanem amit csak lehet, már korábban elkészítünk - a kapkodás ugyanis rendszerint figyelmetlenséghez, emiatt pedig gyakran balesethez vezet. De tehermentesíthetjük magunkat azzal is, ha egyes feladatokat kiosztunk a családtagjaink körében, vagy akár rendelhetjük is az ünnepi menüt - nem fog összedőlni tőle a világ, de legalább nyugodtabban és biztonságosabban várhatjuk a szentestét.

Ha pedig már az ételeknél tartunk, kiemelendő, hogy az ünnepek alatt igen gyakori probléma a túlevés, amely székrekedést vagy hasmenést, gyomorégést, hasi fájdalmakat, és akár alvászavarokat is okozhat. Ajánlott tehát a mértéktartásra törekedni a karácsonyi lakoma alatt is. Fontos megjegyezni továbbá, hogy az ünnepek alatt - feltehetően a rossz tárolás következtében - az ételmérgezéses esetek száma is nőni szokott, figyeljünk tehát oda, hogy csak annyi ételt készítsünk, amennyit biztosan el tudunk tenni a hűtőbe.

Plusz tipp: Amennyiben mégis magunkra vállaljuk a sütést-főzést, fontos, hogy ezt józanul tegyük. Ugyanis már egy-két pohárka alkohol is tompítja a figyelmünket, ezzel együtt pedig növeli a hibázási lehetőségek esélyét és a balesetveszélyt.

A gyerekekre és házi kedvenceinkre különösen figyeljünk

Amennyiben gyerek és/vagy háziállat is van a háznál, még jobban résen kell lennünk, hogy megelőzzük a bajt. Az ünnepi nagytakarítás után véletlenül elöl hagyott tisztítószerek mérgezést, a szanaszét heverő műanyag csomagolások pedig fulladást okozhatnak, míg a felügyelet nélkül hagyott ételek túlevéshez, illetve félrenyeléshez, fulladáshoz vezethetnek. A gyerekek és a kutyák, macskák figyelmét is könnyen felkelthetik a csillogó, fénylő díszek, így akár egy pillanat alatt magukra boríthatják az egész karácsonyfát. Érdemes tehát rögzíteni, illetve nehezebben hozzáférhető helyre felállítani az ünnep legfőbb ékességét. Ne hagyjuk szem előtt az apró alkatrészeket tartalmazó ajándékokat, az alkoholos italokat és a mérgező növényeket - például magyalt vagy fagyöngyöt - sem. Az égősort pedig mindenképpen olyan helyre tegyük, hogy a kicsik és az állatok ne tudjanak belegabalyodni, különben az is balesetet, legrosszabb esetben fulladást is okozhat.

Plusz tipp: Semmiképpen ne hagyjuk egyedül a gyerekeket a háziállatokkal, az izgatottság miatt túlpörgött kicsik ugyanis nem biztos, hogy megértik, ha kis kedvenceink egyedül szeretnének lenni - ennek pedig könnyen karmolás vagy harapás lehet a vége.

A lakás is legyen biztonságban

A kereskedelmi tévék karácsonyi műsorkínálatát nézve nem kell aggódnunk: idén is adják majd a Reszkessetek, betörők! című klasszikust. Ám az már közel sem annyira vicces, ha a való életben is meglátogatnak minket az értékes ajándékokra vágyó bűnözők, amíg mi a rokonoknál vendégeskedünk. Amennyiben nem szeretnénk feldúlt és kifosztott otthonba hazaérkezni, érdemes megtenni néhány megelőző intézkedést. Jó, ha van riasztónk, de egy olyan kamera is jó szolgálatot tehet, amely értesítést küld a telefonunkra, ha mozgást érzékel a házunk körül.

Plusz tipp: Jobb híján akár a szomszédainkat is megkérhetjük, hogy tartsák szemmel a házat, amíg távol vagyunk. Segítségüket meghálálhatjuk egy tálca mézeskaláccsal.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra