E-mailezzen orvosával - jobban fog gyógyulni!

Kaliforniai kutatók szerint cukorbetegségben, magas vérnyomásban vagy mindkettőben szenvedő betegek, akik e-mail-en keresztül kommunikáltak orvosukkal, több törődést kaptak és jobb egészségügyi eredményeket értek el. Az e-mail váltásnak köszönhetően többek között a vércukor- és vérnyomás-mérések javultak az Egészségügyi Bizottság (Health Affairs) jelentése szerint.

Dél-Kaliforniában, mintegy hárommillió beteg, valamint az összes alap-és szakellátással foglalkozó orvos feliratkozott a rendszerbe. 2008 végére 35 423 felnőtt beteg (a földrajzi területen élő tagok 7,8 százaléka) és a 3092 alapellátással foglalkozó orvos ténylegesen használta azt.

A Kaiser Permanente kutatói elemeztek 630 807 e-mail üzenetet 2006 márciusától 2008 decemberéig, majd összehasonlították ezeket az előző év kiindulási adataival. Az e-mailek túlnyomó többségét (85 százaléka) a betegek kezdeményezték. 2,4 százalékról 6,5 százalékra javult vércukorszintjük azon betegeknek, akik e-mailben beszéltek orvosukkal. Ez volt a helyzet a koleszterin-szűrésnél, valamint a retinopátia (szembetegség) és nefropátia (vesebetegség) szűrésnél is. Továbbá több cukorbetegséggel vagy magas vérnyomással küzdő beteg vérnyomása 140/90 Hgmm alá esett. Az e-mail-ek száma is számított. Több e-mail nagyobb javulást hozott.

A betegek leggyakrabban az állapotuk valamiféle változása miatt írtak, vagy laboratóriumi eredményekről, illetve gyógyszerekről kérdeztek. "A betegek háromnegyede tiszteletben tartotta orvosuk idejét, mivel csak egészségügyi kérdéseket tettek fel. Ezzel szemben páran azért írtak, hogy anyjuk kedvenc fasírt receptjét megosszák" - mondta a tanulmány vezető szerzője, Terhilda Garrido, aki a Kaiser Permanente egészségügyi információ-technológiai átalakulásért és elemzéséért felelős alelnöke.

"Számomra ez módszer könnyebb, mint folyamatosan a telefonokra válaszolni, mert eldönthetem, mikor akarom megnyitni az e-mail fiókot" - mondta Dr. Noelle LoConte, aki adjunktus a Wisconsini Egyetemen. A betegek részéről még nem hallott panaszt.

Az elektronikus kommunikáció azonban a világ más részein nem olyan fölkapott. Egy nemrégiben készült Harris Interactive/HealthDay közvélemény-kutatás megállapította, hogy tízből kevesebb mint egy amerikai felnőtt használja az elektronikus egészségügyi nyilvántartást, vagy veszi fel a kapcsolatot orvosával e-mailben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.