Csodabogár a krumplik között: ezért egészséges a lila burgonya

Egy, a burgonyafogyasztás és a vérnyomás közti kapcsolatot vizsgáló kutatás során kiderült, hogy naponta két kis adag lila burgonya elfogyasztása 4 százalékkal csökkentheti a vérnyomást anélkül, hogy súlygyarapodást okozna.

Az ACS Journal of Agricultural and Food Chemistry című szaklapjában megjelent kutatás szerint bár ez a mértékű csökkenés kicsinek tűnhet, elegendő lehet a szívbetegségek megelőzéséhez.

Joe Vinson és kollégái szerint az Egyesült Államokban a burgonya a legnépszerűbb zöldség az egész lakosság körében. Egy ősi krumplifajta, a lila burgonya egyre nagyobb népszerűségnek örvend az országban, főként magas antioxidáns-tartalma miatt. Vinson és munkatársai 18 önkéntest kértek fel a kutatásban való részvételre, akiknek naponta kétszer kellett 6-8 apró, mikrohullámú sütőben elkészített lila burgonyát elfogyasztaniuk négy héten keresztül. Az önkéntesek között voltak túlsúlyosak és kórosan magas vérnyomással élők is, akiknek vérnyomását a vizsgálatok során folyamatosan figyelemmel kísérték.

A Vitelotte egy vastag fekete héjú, kékeslila burgonyafajta, mely Dél-Amerikából származik. Színe nem génmanipuláció eredménye, természetes. Egyszerűen megfőzhetjük, vajjal, sóval és borssal ízesítve fogyaszthatjuk. Az íze olyan, mint a többi burgonyáé.A kísérlet végére a résztvevők diasztolés vérnyomása átlagosan 4,3, szisztolés vérnyomása pedig 3,5 százalékkal csökkent. Az önkéntesek nagy része vérnyomáscsökkentőket is szedett, a burgonya pedig ezen felül is csökkentette a vérnyomást. A vizsgálat ideje alatt egyik résztvevő sem hízott.

"Korábbi kutatások során olyan hatóanyagokat sikerült azonosítani a burgonyában, amelyek a magas vérnyomás kezelésére használt ACE-gátlókhoz hasonlóan fejtik ki hatásukat. Lehetséges azonban, hogy nem csak ezek az antioxidánsok a felelősek a lila burgonya jótékony hatásaiért" - mondta el Vinson. A kutatók egyelőre nem tudják, hogy a hagyományos fehér burgonyának is vannak-e vérnyomáscsökkentő tulajdonságai.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.