Nem a hideg okozza a meghűlést!

A meghülés és a hideg ugyan a köztudatban összekapcsolódik, a valóságban azonban kevés közük van egymáshoz. Természetesen azért nem célszerű decemberben rövidnadrágban járni...

Több száz vírus fenyeget minket

A meghűlésnek nevezett megbetegedés tulajdonképpen vírusfertőzés: elképesztően nagy, kétszáz körüli azon rhinovírusok száma, amelyek megfázást, náthát, vagyis orrnyálkahártya-gyulladást képesek okozni. Ezek az év minden szakában benne vannak a környezetünkben, a levegőben, a tárgyakon, tehát bárki, bármikor találkozhat velük. Ellentétben például a jóval kevesebb variánssal megjelenő influenzavírussal, a náthavírus-fertőzés lezajlása nem jelent védettséget az azt okozó vírusokkal szemben. Évente többször is áteshet valaki a náthán, de ha mindig másik fajtával fertőződik meg, bármikor találkozhat olyannal, amelyikkel szemben nincs védettsége.

Megfáztam, meghűltem vagy náthás vagyok? Amit egyszerű megfázásnak nevezünk, az nem más, mint a sok száz nátha-vírus egyike által okozott tünetegyüttes. A kórokozók sokfélék lehetnek, és gyakran az egyik megfázás észrevétlenül "megy át" egy másik megfázásba. Hogy mi a különbség a megfázás és a nátha között , kiderül korábbi cikkükből.

Leggyakrabban a beszívott levegővel, cseppfertőzéssel lehet elkapni, a beszélő, tüsszentő vagy köhögő beteg közvetlen környezetében. Azonban a nyálból, orrváladékból származó, kórokozókkal teli cseppecskék le is rakódnak a fertőzött környezetében lévő tárgyakra, illetve az általa, mosatlan kézzel megfogott használati eszközökre, így a fertőzés forrásai lehetnek a járművek kapaszkodói, a közintézmények kilincsei, a munkahelyi számítógépek billentyűzete, egere, stb. is.

hideg
Nincs köze a hidegnek a megfázáshoz? (Fotó: 123rf)

Kánikulában is meg lehet fázni

Hogy a meghűlést nem a hideg okozza, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a legforróbb nyárban is el lehet kapni a nátha vírusait. Több oka van annak, hogy mégsem ez a legjellemzőbb időszaka a megfázásnak: egyrészt a vírusoknak a nyári forróságnál jobban kedvez a téli-tavaszi nyirkos, hűvösebb, ködös időjárás, másrészt az emberi szervezet immunrendszerét a hideg, a fényhiány, a stressz, a kevesebb vitamin stb. a téli hónapokban legyengíti, védtelenebbé teszi. A fűtött, rosszul szellőztetett helyiségekben a légutak nyálkahártyái könnyebben kiszáradnak , ami szintén rontja a védekezőképességet, ráadásul zárt légtérben a fertőzés esélye is megnő.

A hideg önmagában nem okoz betegséget, különösen nem, ha megfelelően, rétegesen öltözve, felkészülten, edzetten állunk elébe. Elégtelen ruházat, átnedvesedett cipő, stb. azonban a test lehűlését okozza: a végtagok vagy egyes szervek hajszálerei összehúzódnak, a keringés, ezzel a sejtek oxigénellátása romlik, így a szervezet ellenálló-képessége gyengül, védtelenebbé válik a kórokozókkal szemben. Így van igazságtartalma, tapasztalati alapja a meghűlés, megfázás kifejezéseknek is.

Tíz tipp megfázás esetére Köhög, tüsszög, folyik az orra, borzong, fáj a feje és rémesen érzi magát? Néhány tippet gyűjtöttünk össze , hogy átsegítsük a megfázás, a nátha kellemetlenségein.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!