Jó hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Ferenc pápa állapota stabil maradt, a tüdőröntgen javulást mutat, a klinikai kórkép azonban továbbra is összetettnek számít – közölte a Szentszék az orvosi vélemény alapján szerda este.

Ferenc pápán kedden végeztek röntgenvizsgálatot, amely megerősítette az utóbbi napokban regisztrált javulást. „Mindez azt engedi feltételezni, hogy a tüdőgyulladás gyógyulást mutat” – hangzott el a szentszéki sajtóteremben. A katolikus egyházfő napközben továbbra is magas áramlású oxigénkiegészítést kap, éjszaka pedig úgynevezett nem invazív gépi ventillációval segítik. Emellett folytatja a légzési fizioterápiát is.

Ez az első alkalom a pápa február 14-től tartó kórházi kezelése során, hogy az orvosok nem emelték ki, hogy nem bocsátkoznak jóslásba az egyházfő egészségi állapota alakulását illetően. Ferenc pápa szerdán is egyenes internetes kapcsolatban követte a Vatikánban zajló nagyböjti lelkigyakorlatokat. A következő orvosi közleményt a tervek szerint pénteken bocsátják ki.

Csütörtökön, ma van a tizenkettedik évfordulója annak, hogy Ferenc pápa áll az egyház élén: 2013. március 13-án választották meg. A Szentszék hangsúlyozta, hogy nem szerepel a napirenden semmilyen rendkívüli esemény. A Vatikánban és az olaszországi templomokban a miséken emlékeznek meg az évfordulóról. Azzal kapcsolatban, hogy I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka még korábban meghívta Ferenc pápát a legelső, Nikaiában tartott zsinat ezerhétszázadik évfordulójára május végén, a Vatikán hangsúlyozta, hogy a pápa útját nem mondták le, de egyelőre nem szervezik.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, csupán néhol - főként Szabolcs térségében - maradhat szakadozottabb, vékonyabb a felhőtakaró. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra