Egyre több az ekcémás!

Az allergiás megbetegedések átvehetik a vezető szerepet a fertőző betegségektől, a fejlődő országok egyre zsúfoltabbá váló városaiban.

Ekcéma

Az új kutatás az egész világon előforduló gyermekkori ekcémás eseteket rögzítette, és az elmúlt 5-10 év adataiban jelentős növekedést tapasztaltak. Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a környezeti tényezők fontos szerepet játszhatnak a betegség kialakulásában.

Érdekes, hogy az allergiás betegségek szakértői azt vették észre, hogy a 13-14 éves korosztály körében, illetve Nagy-Britanniában és Új-Zélandon (ahol az ekcéma valaha gyakran előfordult) csökkent a betegek száma.

A 6-7 évesek között, illetve a fejlődő országokban azonban növekedésnek indult. A Journal of Allergy and Clinical Immunology-ban megjelent cikk azt sejteti, hogy az elváltozások valószínűleg nem genetikai eredetűek, hiszen azok nem változnak meg jelentősen ilyen rövid idő alatt. Hywell Williams professzor, a kutatás vezetője szerint az ekcémát sok országban a közegészségügyi mérőjeként lehet felfogni. A betegség közepes és súlyos fokozata jelentős hatással van a családi életre. A folytonos viszketés alvászavarokat okozhat, ráadásul a betegség többletkiadásokkal is jár.

Allergia

Williams professzor és csapata több mint 300 ezer 13-14 év közötti gyermeket vizsgált 55 ország 105 központjában. A 6-7 éves korosztályból 35 ország 64 központjában csaknem 190 ezer esetet elemeztek. A betegség a 13-14 évesek körében leginkább Mexikóban, Chilében, Kenyában, Algériában és hét Délkelet-Afrikai országban növekedett. A 6-7 évesek körében a legtöbb országban növekedést tapasztaltak.

Most először tudták feltárni egységesített módszerekkel, hogy mi is történik ekcémaügyben világszerte. Az eredmények arra engednek következtetni, hogy a környezeti tényezőknek van kulcsszerepük a tünetek kialakulásában. Amennyiben ezeket a faktorokat sikerül beazonosítani, meg tudnánk előzni a leginkább érintett országokban a betegség terjedését.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!