Gyerekeknél ezek jelezhetik az asztmát

Az asztmát sokan - tévesen - kizárólag az asztmás rohammal azonosítják, pedig az már csak a jéghegy csúcsa. Gyerekeknél az alábbi tünetekre fontos odafigyelni.

Habár nem létezik olyan vizsgálat, amely teljes bizonyossággal kimutatná, hogy melyik gyermeknél jelentkezhetnek az asztma tünetei, bizonyos tényezők esetén azonban egyértelműen magasabb a kialakulásának a rizikója. Nagyobb az asztma kockázata az allergiás - akár légúti, bőr-, vagy ételallergiás - gyermekek körében, és azoknál, akiknél a családban előfordult asztma, vagy egyéb allergiás eredetű betegség. Kutatások szerint a betegség kialakulása összefügg az anya terhesség alatti dohányzásával is, de hajlamosabbak rá a túlsúlyos gyermekek és azok is, akik szennyezett levegőjű, forgalmas utak mellett élnek – foglalta össze  dr. Somogyi Éva  gyermek tüdőgyógyász, a Tüdőközpont orvosa.

Létezik rá gyógymód?

Az asztma a légutak gyulladásával járó, krónikus betegség. Meggyógyítani nem tudjuk, de kezelni igen, ezért fontos a mielőbbi felismerés - hangsúlyozza dr. Somogyi Éva. Ez azt jelenti, hogy a mai készítményekkel tünetmentességet tudunk elérni, és egy jól kontrollált asztmával a gyerekek életminősége sem változik, a sportolásról sem kell lemondaniuk.

A hosszú ideje fennálló köhögés is a betegség egyik jele lehet. Fotó: Getty Images
A hosszú ideje fennálló köhögés is a betegség egyik jele lehet. Fotó: Getty Images

Az első tünetek

Az asztmát sokan - tévesen - kizárólag az asztmás rohammal azonosítják, pedig az már csak a jéghegy csúcsa. A betegségnek vannak bizonyos előjelei, amelyek lehetnek egészen enyhék is, sok esetben könnyen összekeverhetők egy légúti fertőzés tüneteivel - figyelmeztet Somogyi doktornő. Nagyon fontos, hogy ezek a tünetek megfelelő kezelés hiányában súlyosbodhatnak, ezért az alábbi panaszok esetén javasolt kivizsgáltatni a gyermeket:

  • hosszú ideje fennálló köhögés, ami légúti betegségeknél fokozódik
  • éjszaka, alvás közben, hideg levegő hatására vagy fizikai terhelésnél - futkározás, ugrálás - jelentkező köhögés
  • zihálás, kilégzésnél hallható sípoló hang
  • testmozgás közben nehézlégzés jelentkezik, a gyerek kapkodva vesz levegőt, emiatt inkább kerüli a sportokat
  • mellkasi szorító érzés, fáradékonyság

Mielőtt orvoshoz fordulunk

Dr. Somogyi Éva szerint a gyermeket kezelő orvos számára nagy segítséget jelent, ha a szülők néhány kérdésre otthon felkészülnek. "Javasoljuk, hogy amint a szülő észleli a gyermeknél a tüneteket, akkor jegyezze fel, hogy azok milyen napszakban jelentkeztek gyakrabban. Testmozgás alatt vagy után tapasztalták inkább, esetleg sírás vagy nevetés hatására? Észrevettek-e valamilyen kapcsolatot a tünetek előfordulási gyakorisága és az évszakok változásának függvényében? Ez allergiás eredetű asztma esetén jelent segítséget - a pollenek miatt például tavasztól őszig, beltéri allergének esetén egész évben jelentkezhetnek a tünetek" - mondta el.

A beteg - és a szülők - részletes kikérdezését követően különböző vizsgálatok segítségével - légzésfunkció, allergiavizsgálat, mellkas röntgen felvétel, szükség esetén gyomor pH mérés (a köhögés hátterében felmerülő reflux gyanúja miatt) - a panaszok hátterében álló okok felderíthetők, s amennyiben a tüneteket valóban asztma okozza, a kezelést gyermekek esetében javasolt, hogy gyermektüdőgyógyász végezze.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.