Miről ismerhető fel a PCOS?

A policisztás ovárium szindróma (PCOS) a nőknél az egyik leggyakrabban előforduló, egész szervezetet érintő komplex anyagcsere-betegség.

A policisztás ovárium szindróma (PCOS) endokrin és anyagcsere-eltérésekkel járó tünetegyüttes, amely a fogamzóképes korú nők 7-15 százalékát érinti. A meddőség első számú okának számító kórkép gyakran inzulinrezisztenciával, cukor- és pajzsmirigybetegséggel is társul. Pontos kiváltó okai nem ismertek, azonban kialakulásában szerepet játszhat a genetika, a környezeti és életmódbeli tényezők - például mozgásszegény életmód, helytelen táplálkozás - a magas inzulinszint, valamint a laboratóriumi vizsgálatok során igazolható eltérések.

Hogyan előzzük meg a méhnyakrákot?
A mellrák után a leggyakoribb daganatos női megbetegedés a méhnyakrák. Magyarországon évente több mint ezer új esetet fedeznek fel és közel ötszázan halnak meg a betegség következtében. A hosszú évek alatt kialakuló méhnyakrák a kezdeti stádiumban 100 százalékban gyógyítható, ezért ezek a halálesetek rendszeres szűréssel minden esetben elkerülhetőek lennének. Jó hír, hogy ma már elérhetőek önellenőrző eszközök is.

Fokozott szőrnövekedés, túlsúly. Jellemző tünetek?

A betegség első tünetei általában a pubertáskort követően jelennek meg. Ilyen például a szervezet csökkenő inzulinérzékenysége miatt bekövetkező hormonszint-emelkedés, amely serkenti a petefészek férfi nemi hormon termelését. Ez olyan jellegzetes tüneteket okozhat, mint például az erőteljesen zsíros, pattanásos, a testhajlatokban barnásan elszíneződött bőr, valamint a fokozott szőrnövekedés az arcon és a mellkason. Szintén külső tünetek közé tartozhat a túlsúly – általában hasi elhízás –, valamint a férfias típusú kopaszodás is.

Többféle testi tünettel is jelentkezhet a betegség. Fotó: Getty Images
Többféle testi tünettel is jelentkezhet a betegség. Fotó: Getty Images

A hormontermelés zavara miatt a menstruáció rendszertelenné válhat, elmaradhat a peteérés, valamint a gyakran megnagyobbodott petefészek felszínén olyan gyöngyfüzérszerűen sorakozó ciszták jelenhetnek meg, amelyekről a betegség a nevét kapta. A kezeletlen PCOS amellett, hogy megnöveli a méhtestrák kockázatát, terméketlenséget, korai vetéléseket és lepényi rendellenségeket okozhat, valamint olyan pszichés problémákkal is együtt járhat mint a depresszió, a szorongás, a bipoláris-, evés- vagy alvászavar. Mivel a kórkép során nem minden tünet jelenik meg egyszerre – vagy azonos mértékben – ezért könnyen előfordulhat, hogy hosszú idő után kerül sor csak a diagnosztizálásra.

„PCOS-csomagok”: út a diagnózisig

A PCOS gyanúja során három főbb tünetcsoportot vizsgálnak: emelkedett férfi nemi hormon szint klinikai vagy laborjeleit, tüszőérési rendellenességeket, valamint azt, hogy a petefészekben találhatóak-e a policiszták. Amennyiben a három kritériumból legalább kettőt sikerül igazolni, diagnosztizálható a kórkép. A betegség mielőbbi alátámasztásában és a gyors kezelés megkezdésében segíthet, hogy egyes laboratóriumokban elérhetőek olyan komplex, úgynevezett „PCOS-csomagok”, amelyek tartalmazzák az ehhez szükséges célirányos vizsgálatokat. Ezek teljes körű tájékoztatást nyújtanak a menstruációs ciklust és termékenységi állapotot befolyásoló értékekről, a pajzsmirigy hormonális alapfunkcióiról, a szervezet fontosabb enzimeinek működéséről, valamint a lebontási termékekből kiszűrhető elváltozásokról.

Emellett tartalmaznak egy hárompontos vércukor- és inzulingörbe meghatározást cukorterheléssel, nyomon követhetőek a szív- és érrendszeri rizikófaktorok, illetve amellett, hogy vizsgálják a vérképző rendszert és az ionháztartást, jelzik a szervezetben zajló gyulladásos folyamatokat és a D-vitamin szintet is. Amennyiben az eredmények PCOS-re utalnak, érdemes a lehető leggyorsabban megkezdeni a – nőgyógyászok és endokrinológusok közreműködésével történő – hatékony terápiát.

Terápiás lehetőségek

A PCOS jelenleg véglegesen nem gyógyítható, azonban jól kezelhető kórkép. Ennek során az elsődleges feladat mindig az életmódváltás: nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő - folsavban és D-vitaminban gazdag - étkezésre, a rendszeres testmozgásra, valamint az optimális testsúly elérésére. A tünetek enyhítésére alkalmas gyógyszeres kezelést alapvetően a gyermekvállalási szándék határozza meg. Lehetőség van a meddőségi zavarok kezelésére és a szövődmények minimalizálására, amennyiben pedig az érintett nem szeretne teherbe esni – indokolt esetben – gyógyszeres terápiaként segíthetnek például különböző kombinált hormonális fogamzásgátlószerek is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra