Ezért nehéz időpontot kapni CT- és MR-vizsgálatra

Magyarországon összesen 142 CT- és 103 MR-készülék üzemel, ami európai uniós összevetésben messze átlag alatti.

Mint azt az Átlátszó írja, tb-finanszírozott vizsgálatok jelenleg 123 CT- és 57 MR-berendezéssel zajlanak az országban. Érdemes azonban megemlíteni, hogy a hazai szabályozás jövőre megváltozik, és 2024 novemberétől kizárólag állami tulajdonú eszközökön lehet majd CT- és MR-vizsgálatokat végezni az egészségbiztosítás terhére. A Magyar Orvosi Kamara aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a magáncégek kizárása az állami finanszírozásból fokozza majd a szakemberhiányt, valamint tovább nyújtja majd a már eleve hosszas várólistákat, rontva a daganatos, mozgásszervi, illetve szív- érrendszeri betegek gyógyulási esélyeit.

MR-vizsgálat
Az Európai Unióban egymillió lakosra átlagosan 16,5 MR-készülék jut. Fotó: Getty Images

Cikkében az Átlátszó arra is felhívja a figyelmet, hogy a képalkotó eszközök területi eloszlása rendkívül egyenlőtlen. A teljes CT-állomány 37 és az MR-készülékek 44 százaléka Budapesten található. Eközben például Tolna megyében mindössze egyetlen CT és két MR érhető el a betegellátásban, míg Komárom-Esztergom megyében éppen fordítva, két CT és egy MR van. Még beszédesebbek azonban a lakosságszámhoz viszonyított arányok.

Ennek alapján Pest megyében az egyetlen közfinanszírozott MR-gépre jut a megye teljes, több mint 1,3 millió fős népessége. Persze Pest megyéből Budapest általában könnyen megközelíthető, ugyanakkor Bács-Kiskun megyében is megközelíti ez a mutató az 500 ezer, Fejér megyében pedig a 420 ezer főt. Budapesten mintegy 70 ezer lakosra jut egy tb-finanszírozott vizsgálatokat végző MR-készülék, továbbá százezres érték alatt van még Heves megye, ahol átlagosan 96 ezren osztoznak egy gépen. A társadalombiztosítás által finanszírozott CT-eszközök terén valamelyest jobb a helyzet, de Pest megyében így is 332 ezer, Fejér és Tolna megyében közel 210 ezer lakos jut egy-egy gépre. Ebben az összevetésben Budapest (40 ezer fő) után Somogy (42 ezer fő) és Baranya (51 ezer fő) megyében a legjobb a helyzet.

Érdemes megemlíteni, hogy az Európai Unió statisztikai szervezete, az Eurostat 2020-as adatai szerint az EU-tagállamokban átlagosan 25 CT- és 16,5 MR-készülék jut egymillió lakosra. Magyarország mindkét listán sereghajtó az egymillió lakosra számított 9,6 CT- és 4,9 MR-géppel. Zöldi Péter egészségügyi szakértő ezeket az adatokat bizonyos tényezők torzíthatják. Ha azonban megnézzük, hogy a legfrissebb népszámlálási adatok tükrében mit jelent a 142 CT- és a 103 MR-készülék, akkor 14,8-as és 10,6-os átlagot kapunk népességarányosan, ami még mindig messze van a három évvel ezelőtti uniós átlagtól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.