Inzulinfüggő cukorbetegek gyógyulására ígért megoldást bő évtizede a sertésből származó hasnyálmirigysejtek átültetése emberbe, azaz a xenotranszplantáció. A kezdeti lelkesedés elmúltával inkább a módszer hátrányait hangsúlyozták a szakemberek. Úgy tűnt, nem lép át a gyakorlatba az eljárás. Az első kísérleti alany tízéves kontrollja azonban újraélesztette a reményt.
Egy új-zélandi beteg tíz éve esett át a beavatkozáson, melynek során malacok hasnyálmirigysejtjeit kapta. A kutatókat is meglepte, hogy a sejtek nagy része ennyi idő elteltével is él és működik. Az átültetés utáni évben a páciensnek csak korábbi inzulinadagja harmadára volt szüksége ahhoz, hogy vércukorszintje a normális tartományban maradjon. A későbbi években emelnie kellett az inzulin bevitelét, ám cukorbetegsége kontrollálható szinten állt meg. A kutatók szerint ez a működő sertéshasnyálmirigy sejteknek köszönhető, bár az étrend megváltoztatása és a fizikai aktivitás is hozzájárulhatott.
A jelenleg elterjedt műtéti megoldásnál elhunyt emberek egészséges hasnyálmirigysejtjeit ültetik át a súlyos diabéteszes páciensbe. Donor azonban sokkal kevesebb van, mint várólistán lévő rászorult, ráadásul a betegek száma évről évre emelkedik. Mivel a diabétesz lassan civilizációs népbetegségnek számít, a xenotranszplantáció sem hagyható ki a lehetséges megoldások közül.
Az eljárást Bob Elliott vezetésével aucklandi kutatók dolgozták ki 1996-ban. A beavatkozás során összesen 1,3 millió alginát, gélkapszulát injektáltak az új-zélandi beteg, Michael Helyer hasüregébe. A barna algából előállított kapszulák mindegyike 500 inzulintermelő szigetecskét tartalmazott, melyeket újszülött malacok hasnyálmirigyéből nyertek ki. Az alginát, amely egyébként ismert élelmiszer-adalékanyag, beengedi a tápanyagokat, melyek a sejtek életben tartásához szükségesek, a termelődött inzulint pedig hagyja kilépni a szervezetbe. Fontos feladata, hogy a malacsejteket elrejtse az emberi immunrendszer elől, nehogy idegenként azonosítva kilökődjenek.
A legutóbbi kontrollnál mintát vettek a kapszulákból, melyekben a sejteket élve, sőt nagyrészt működőképesen, inzulint termelve találták. A beteg cukorterhelés utáni vérmintájában sertéseredetű inzulint is kimutattak. A vizsgálat fontos következtetése az is, hogy Helyer nem fertőződött, nem betegedett meg a malacsejtek beültetése után. A sertésből történő átültetés ellenzőinek egyik legfontosabb érve ugyanis, hogy sertésretrovírusokkal fertőződhet a befogadó.
Egy szív-, vese- és májátültetésekhez génmódosított sertéseket tenyésztő virginiai cég vezető kutatója, David Ayares szerint azonban az elmúlt két évtizedben egyetlen ilyen fertőzést sem jelentettek, holott emberek százaiba ültettek sertésből származó szöveteket. Az új-zélandi kutatócég igyekszik minimalizálni a fertőzésveszélyt. (A transzplantációkhoz használt malacokat egy olyan antarktiszi szigeten tenyésztik, melynek lakossága 200 éve elszigetelten él.) A biztató eredmények alapján újabb kísérleti hasnyálmirigy-átültetéseket ígérnek, sőt újabb adaggal is megpróbálkoznak az első alanyoknál.
