Koleszterinszint- csökkentő (gyógy)szerek

A magas koleszterinszint és a szív- és érrendszeri betegségek fokozott rizikója közötti összefüggés már régóta ismert, számos vizsgálat igazolta. De mit tegyünk, ha koleszterinszintünk magas, hogyan csökkenthetjük?

A koleszterin a szervezetben két forrásból származik. Egy része kívülről, a táplálékkal jut be, a koleszterin másik részét a szervezet maga készíti. Tehát a koleszterin szintjét kétféleképpen lehet csökkenteni: egyrészt a táplálék koleszterintartalmának csökkentésével, másrészt a belső szintézis gátlása útján. Mindkét forrásból származó koleszterin csökkenthető gyógyszerrel és gyógyszer nélkül is, általában a két módszer kiegészíti, de nem helyettesíti egymást. Az sem mindegy, hogy melyik koleszterint csökkentjük. A laborvizsgálat során rendszerint meghatározásra kerül az össz-koleszterinszint és a HDL ("jó") koleszterinszint. Ez utóbbit nem csökkenteni, hanem inkább növelni szükséges, míg az LDL ("rossz") koleszterint minél alacsonyabb szintre célszerű csökkenteni.

A koleszterinszint nem gyógyszeres csökkentése

Étrend

A legegyszerűbb nem gyógyszeres eljárásnak a táplálék koleszterinszintjének csökkentése tűnik. Végül is, ha kevesebbet viszünk be, kevesebb is fog felszívódni. Magas koleszterinszint esetén naponta maximum 300 mg koleszterin bevitele javasolt, miközben átlagos "magyaros" táplálkozás mellett 500-700 mg-t fogyasztunk. Pedig nagyon alacsony koleszterintartalmú diéta mellett (100 mg/nap alatt) az össz- és az LDL koleszterinszint is alacsony, és nagyon ritka az érelmeszesedés okozta betegség. Sokszor vitatják, hogy a táplálék koleszterintartalmának csökkentésével befolyásolható lenne a koleszterinszint és az érelmeszesedés. Hiszen a bélből felszívódó koleszterinnek csak mintegy 1/3-a származik az ételből, a többi az epéből és a leváló bélhámsejtekből kerül a bélbe. Az igazság az, hogy mint annyi másban, ebben sem vagyunk egyformák. Az ennivaló koleszterinszintjének csökkentésével átlagosan 8%-kal csökkenthető a koleszterin, de van, akinél akár 15-20%-kal is. Koleszterint kizárólag az állati eredetű táplálékok tartalmaznak, koleszterincsökkentő diétában ezek arányát célszerű csökkenteni, állati zsiradékok helyett növényieket alkalmazni (az egyes ételek koleszterintartalmát tápanyagtáblázatokban megtaláljuk). Más lehetőségünk is van a koleszterinszintünk csökkentésére. A táplálék növényi rosttartalmának növelése csökkenti a koleszterin felszívódását a bélből. És nem csak a táplálékkel bevitt 1/3-ét, hanem a maradék 2/3-ét is. Különösen a vízben oldódó növényi rostok, mint pl. a zab rostjai kedvezőek ilyen szempontból. Szintén a koleszterin felszívódását csökkentik a növényekben található, koleszterinhez hasonló szerkezetű molekulák, a sztanolok és szterolok (közös néven fitoszterinek). Természetes állapotban a növényekben is kis koncentrációban vannak jelen, de adalékként alkalmazzák őket egyes élelmiszerekben.

Nemcsak az számít, hogy össz-koleszterinszintünket csökkentsük, az érelmeszesedés szempontjából sem közömbös, hogy a HDL és az LDL koleszterin milyen arányban van jelen a szervezetben, és a trigliceridszint is számít. A megfelelő arányok elérésében a telítetlen (kettőskötéseket tartalmazó) zsírsavak vannak segítségünkre. Különösen hasznosak az úgynevezett omega-3 és omega-6 zsírsavak, ahol az elnevezés a kettőskötés pozíciójára utal. Ilyen zsírsavak a növényi olajokban (pl. lenmag, szója, repce, olajos magvak) és a halolajokban fordulnak elő. Heti 2 alkalommal történő halfogyasztás már jelentősen csökkenti az érrendszeri betegségek rizikóját.

A HDL-koleszterin és a trigliceridszint szempontjából az ételek szénhidrát összetétele is számít. A gyorsan felszívódó szénhidrátok a "jó" koleszterin szintjét csökkentik, míg a trigliceridét emelik, míg a teljes kiőrlésű gabonafélék és a durumlisztből készült ételek fogyasztása ezeket kedvezően befolyásolja.

Életmód

A túlsúly a koleszterinszinttel kevésbé szorosan függ össze, mint a trigliceridszinttel, de azért összefügg. Érdemes tehát a plusz kilóktól megszabadulni. A megfelelő étrend mellett segítségünkre lehet ebben a rendszeres testmozgás is. A rendszeresség ideális esetben naponta, de legalább kétnaponta 30-60 perces, közepes intenzitású mozgást jelent. Fontos, hogy ne fulladjunk ki. Ez a testmozgás mennyiség a HDL koleszterin emelésében is segít. Ha dohányzunk, feltétlenül hagyjuk abba. A dohányzásról való leszokás emeli a HDL koleszterinszintet, csökkenti a vérnyomást és az érrendszeri betegségek rizikóját. A mérsékelt borfogyasztás is kedvező a vérzsírok összetétele szempontjából, de felhívnám a figyelmet, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztás gyakorlatilag minden szervet károsít.

A koleszterinszint gyógyszeres csökkentése

A magas koleszterinszint kezelésében a helyes életmód központi jelentőségű. Gyógyszeres kezelés akkor jön szóba, ha az étrend és a testmozgás önmagában nem képes normalizálni az értékeket, illetve ha már kialakult az érelmeszesedés. Speciális eset az öröklődő (familiáris) magas koleszterinszint, amely életmóddal kevésbé befolyásolható (persze rontani azért lehet rajta). A gyógyszerszedés azonban megfelelő életmód nélkül mit sem ér. Fontos tudni, hogy a gyógyszerszedést rendszerint élethosszig folytatni kell. Ha a koleszterinszint gyógyszerszedés mellett normalizálódik, az nem jelenti azt, hogy a gyógyszert abba lehet hagyni, hiszen a probléma nem elmúlik a gyógyszerszedéstől, csak kordában tartható.

Magas koleszterinszint esetén a leggyakrabban felírt gyógyszerek a statinok. Ezek a koleszterintermelés egyik kulcsfontosságú lépését gátolják. A koleszterinszint csökkentésén kívül is számos előnyös hatásuk van. Közvetlen hatást gyakorolva az érfalra javítják annak működését. A plakkokat pedig stabilizálják, így azok kevésbé lesznek hajlamosak megrepedésre. Rendszerint naponta egyszer, általában este kell őket szedni, mellékhatásaik ritkák. Bizonyos betegségben nem, vagy csak csökkentett adagban alkalmazhatóak.

Ha a trigliceridszint emelkedése a kifejezettebb, egy másik gyógyszercsoportba tartozó szer javasolt (fibrátok). Valamennyire ezek a szerek is csökkentik a koleszterinszintet, de a trigliceridszintet csökkentő hatásuk kifejezettebb. A koleszterinszintet befolyásolja még a nikotinsav, ami egy B-vitamin-féleség. Korábban forgalomban levő készítménye gyorsan felszívódva ártalmatlan, ámde kellemetlen tüneteket okozott, pl. hirtelen kipirulást. Elhúzódó hatású, így ezektől a mellékhatásoktól mentes formája hazánkban még nincsen forgalomban. A koleszterin bélből történő felszívódását gátló gyógyszer, az ezetimibe is ismert. Maga a gyógyszer nem szívódik fel, ezért mellékhatásai nem nagyon vannak, de önmagában csak ritkán elegendő, rendszerint valamelyik sztatinnal kombinálva használatos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.