Ingyenes szűrések cukorbetegeknek

Az "Egészségesebben az egészségeseknél - cukorbetegen" elnevezésű mozgalom következő rendezvényét szeptember 7-én, délután 4 órakor tartják Budapesten, a Marczibányi Téri Művelődési Központban, ahová várja a diabéteszben érintetteket, családtagjaikat, illetve a még nem beteg érdeklődőket a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége és a Cukorbetegek Budapesti Egyesülete.

A rendezvényen - a szemészeti szűrés, a lábvizsgálat mellett - lehetőség lesz az ingyenes vércukormérésre, és ezen belül is az úgynevezett HbA1c érték mérésére, ami a hemoglobinhoz kötődött cukormennyiség kimutatása révén pontosabb képet ad arról, hogy az előző hónapok folyamán a véráramban milyen volt a vércukorterhelés.

A mozgalom célja, hogy sikerüljön a kockázattal élőknek tartósan hét százalék alatt tartani a HbA1c szintjét, ezzel ugyanis a vércukor ingadozások is csökkenthetők. A szakemberek elkötelezettek abban, hogy a betegeket folyamatosan tájékoztassák a legújabb nemzetközi szakmai ajánlásokról, amelyek betartása esetén sikerülhet elérni az élettani értékeket. Mindennek végső értelme és célja pedig a szövődményektől mentesebb élet - véli dr. Vándorfi Győző, a Magyar Diabetes Társaság vezetőségi tagja és dr. Varga István háziorvos, akik előadást tartanak majd a rendezvényen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Derült vagy gyengén felhős idő várható, majd estétől észak felől - nagyrészt magasszintű - felhők sodródnak fölénk, de lesznek derült tájak, valamint időszakok is. Az északi, északkeleti hétfő határnál hajnalban elvétve nem kizárt jelentéktelen eső, zápor. A szél estére legyengül, sőt sokfelé teljesen le is áll.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 11 és 17 fok közé süllyed a hőmérséklet, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?