Budapesti nyilatkozatot adnak ki a vesebetegekért

Az International Federation of Kidney Foundations (IFKF - Vese Alapítványok Nemzetközi Szövetsége) 2012. augusztus 22. és 25. között Budapesten tartja 13. éves konferenciáját a Gerbeaud Házban.

A négynapos nemzetközi konferencia célja, hogy áttekintse a nefrológia fejlődését és gondjait, összegezze a vese-alapítványok eredményeit, különös figyelmet fordítva a szervező ország vesegyógyászatának helyzetére és alapítványainak gondjaira, lehetőségeinek, nemzetközi együttműködéseinek feltárására. A konferenciára - orvosoktól kezdve az egészségügyi szakembereken át a vesebetegekig - a világ minden tájáról érkeznek résztvevők.

A magyarországi fejlődés elősegítésére egy "Budapesti Nyilatkozat" elfogadását és kiadását tervezik, melynek célja egy, a fenntartható fejlődést szem előtt tartó, a krónikus betegeket komplex - azaz a lelki, a testi és az egyéni szükségleteket figyelembe vevő - ellátórendszer kidolgozása.

Magyarország elismert nefrologiai kutató és oktató központ számos egyedülálló és sikeres kezdeményezéssel, módszertani megközelítéssel, melyekről a kongresszuson részletesen beszámolnak majd szakembereink, megvitatják a betegek szerepét saját kezelésükben. Ez az egyszerű, jól bevált módszer igen hatékony eszköz, és segíti a korai idült vesebetegségben szenvedőket ( CKD ), hogy az egészségügyi szakdolgozókkal együttműködve eredményesen segítsék a vesebetegség előrehaladásának lassulását, a vesepótló kezelés szükségességi idejének kitolását. Ezzel az esetek akár 20-50 százalékában sikerült lelassítani vagy csökkenteni a veseelégtelenség könyörtelen progresszióját. Az ilyen prevenciós programok különösen költséghatékonyak lehetnek a nagy népességgel rendelkező területeken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.