Az inzulin pumpa szerelékek forgalmazásánál csalás gyanúja

Battonya, 2007. július 24. (MTI) - Megszüntette a nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) Központi Bűnüldözési Parancsnoksága az inzulin pumpa forgalmazásával kapcsolatos jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt, ám a csalás gyanúja felmerült - közölte sajtótájékoztatón kedden Karsai József szocialista országgyűlési képviselő, aki korábban jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.

A battonyai képviselő a cukorbetegek életminőségét javító inzulin pumpához tartozó szerelékek ügyében azt tapasztalta, hogy az egyik forgalmazó cég kevesebb szereléket szállított le a betegeknek, mint amennyit azokkal megfizettetett.

A VPOP mindazonáltal a rendelkezésére álló adatok alapján csalásra gyanakszik, ezért a nyomozati iratokat a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Budapest XIII. kerületi rendőrkapitányságnak küldte meg.

Karsai József szerint a forgalmazó megkárosította a cukorbetegeket, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a segédeszközök az egészségpénztár által támogatottak.

A képviselő a továbbiakban elmondta: több, cukorbeteg gyermeket nevelő szülő időközben jelezte neki, hogy az utóbbi időszakban a forgalmazók a többszörösére növelték a szerelékek árát. Korábban egy-egy fél évre elegendő csomaghoz 25 ezer forintért juthattak hozzá a családok, ám napjainkra már előfordult, hogy az egyik cég ezért már 108 ezer forintot kér félévenként.

Battonyán egyébként ezen a héten hétfőn kezdődött meg az országban elsőként egy olyan egyhetes tábor, ahol mintegy 50, inzulinpumpával élő gyermek és családja nyaralhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!