Így örökölhető a magas koleszterinszint

Becslések szerint világszerte közel 10 millió embernek van familiáris hiperkoleszterinémia betegsége, de a betegek 80 százalékánál nem ismerik fel.

A koleszterinszint lehet magas az életmódunknak köszönhetően, és lehetséges, hogy genetikai oka van a magasabb értékeknek. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa szerint az okoktól függetlenül csökkenteni lehet és kell az értékeket, elsősorban életmóddal, szükséges esetén pedig gyógyszerrel. A karidológus az alábbiakban a téma további fontos tudnivalóit is összefoglalta.

Koleszterinre szükség van

A koleszterin a testzsírok egy típusa, és két úton kerülhet a szervezetünkbe. Egyrészt élelmiszerekkel vihetjük be őket, életmódunk miatt emelkedhet meg a szintje, másrészt a májunk is termel ilyen anyagot. A koleszterin ugyanis egy bizonyos mennyiségig hasznos, hiszen a koleszterin a sejtek alkotóeleme, részt vesz a hormontermelésben és a D-vitamin szintézisében is. Mindazonáltal ha túl magas a koleszterinszint, az kifejezetten káros a szív- és érrendszerre, ugyanis a felesleg lerakódik az erekben, és számos szív-érrendszeri betegséghez vezethet.

A HeFH-ban szenvedő fiatal betegeket akár a 20-30-as éveikben is veszélyeztetheti a szívinfarktus és az agyvérzés. Fotó: Getty Images
A HeFH-ban szenvedő fiatal betegeket akár a 20-30-as éveikben is veszélyeztetheti a szívinfarktus és az agyvérzés. Fotó: Getty Images

Milyen életmód emeli meg a koleszterinszintet?

Az étkezés és az életmód hatására megemelkedhet az úgynevezett "rossz", vagyis az LDL-koleszterin szintje. A legkockázatosabb faktorok a dohányzás, az ülő életmód, a telített zsírsavakban gazdag élelmiszerek fogyasztása, a túlsúly és elhízás. Egyes betegségek (pl. diabétesz, vese- és májbetegség) és bizonyos gyógyszerek (pl. szteroidok, béta-blokkolók, antidepresszánsok) is megemelhetik az értékeket.

Örökölhető a magas koleszterinszint

Nagyon leegyszerűsítve az összefüggéseket, a heterozigóta familiáris hiperkoleszterinémia (HeFH) annyit jelent, hogy az egyik szülő átörökíti azt a kóros genetikai variánst, aminek következtében magasabb lesz a "káros" LDL-koncentráció a vérben. Ez az örökletes hiperkoleszterinémiák enyhébb, de gyakoribb formája, 500 emberből egyet érint. Rendkívül ritkán, de előfordulhat az is, hogy mindkét, HeFH-ban szenvedő szülőtől a kóros gént örökli a gyermek. Ilyenkor homozigóta familiáris hiperkoleszterinémiáról beszélünk, amelyre jellemző, hogy a perifériás érbetegség, az érszűkület a megjelenési forma. Becslések szerint világszerte közel 10 millió egyénnek van familiáris hiperkoleszterinémia betegsége, és a betegek 80 százalékánál nem ismerik fel ezt. Az érintett magyar betegek száma 20-50 ezer lehet, és jelenleg alig 1 százalékuk tud a problémájáról. Ezért is fontos a rendszeres laborvizsgálat, panasz és tünetek nélkül is.

A magas koleszterinszint az esetek zömében csak a következményeivel hívja fel magára a figyelmet, a szem körül azonban látható jelei is lehetnek.

A kezelés minden esetben fontos

Az LDL-koleszterin tartós emelkedése zsír és kalcium lerakódásához vezet az érfalakban, így azok beszűkülhetnek vagy elzáródhatnak. Ez a folyamat maga az érelmeszesedés. Ennek pedig hosszú távú következménye éppúgy lehet a stroke, mint a szívkoszorúér-betegségek kialakulása, valamint károsodhatnak az egyes szervek és az izmok is. Komoly rekonstrukciós műtétre, végső esetben amputációra is sor kerülhet. Az LDL-szint emelkedésének mértékétől és annak időtartamától függően a HeFH-ban szenvedő fiatal betegeket akár a 20-30-as éveikben is veszélyeztetheti a szívinfarktus és az agyvérzés, aminek oka az érfalak rendkívüli módon felgyorsult öregedésében keresendő.

Bármilyen ok miatt magas a koleszterinszint, az első lépés mindig az életmódváltás - ideális esetben életmódorvos közreműködésével. A koleszterincsökkentő életmódprogram legfontosabb elemei a zöldségekre, gyümölcsökre, teljes kiőrlésű gabonákra, fehér húsokra, halakra építő táplálkozás és a rendszeres, megfelelően felépített mozgás. Ezen kívül, különösen az öröklött hiperkoleszterinémia esetén szükséges lehet a gyógyszeres kezelés, még akkor is, ha nincsenek zavaró tünetek. A gyógyszerszedésről kizárólag az orvos dönthet, sok más egészségi és életmódbeli tényező figyelembevételével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, párás, helyenként ködös időre számíthatunk - főként délnyugaton nagyobb területen tartós köd is kialakulhat -, ugyanakkor a keleti tájakon még maradhatnak kevésbé felhős körzetek. A szakadozott csapadékzóna tovább halad kelet, északkelet felé, amely több helyen okoz kisebb esőt, záport - a csapadék súlypontja reggelre a keleti országrészre helyeződik. Emellett a ködös, rétegfelhős tájakon szitálás is előfordulhat. A keleti, délkeleti többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -1, +7 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!