„Nincsenek fájdalmaim” – állapotáról mesélt az ismét rákkal küzdő Havas Henrik

12 évvel ezelőtt már egyszer megküzdött a rákkal Havas Henrik, most pedig ismét daganatot találtak nála. Nemrég egy tévéműsorban mesélt aktuális állapotáról.

Ahogy nemrégiben mi is megírtuk, prosztatarákkal küzd Havas Henrik újságíró-műsorvezető. Állapotáról sokáig csak nagyon kevesen tudtak, néhány napja azonban nyilvánosságra hozta betegségét. Azóta a Fókusz stábja is ellátogatott kisoroszi otthonába, hogy hogyléte felől érdeklődjenek.

„Voltak előjelek”

„Voltak előjelek, aztán kiderült, hogy gond van. De mivel nincsenek áttétek, és semmi komplikáció nincs, végigcsináltam a 28 besugárzást, és azt mondták, hogy 95 százaláékban biztos, hogy egészséges maradok” – mesélte Havas. Hozzátette, fájdalmakkal sem küzd, a terápia mellékhatásai viszont azért kicsit próbára tették.

Mint mondta, mint az életében mindent, a kezeléseket is fegyelmezetten csinálta végig. Nem engedi, hogy eluralkodjon rajta az aggodalom, a félelem vagy a betegségérzet, és a humorát is sikerült megőriznie.

Egyszer már megküzdött a rákkal

Első rákbetegségéről 12 évvel ezelőtt mesélt a Fókusznak. Akkor a vastagbelében találtak egy elváltozást, amelyről a szövettan kimutatta, hogy rosszindulatú. 4,5 óráig műtötték, amely alatt eltávolították vastagbelének egy 1 méteres szakaszát, a lépét, valamint a hasnyálmirigyének egy részét is. A beavatkozás után 15 kilót fogyott és cukorbeteg lett.

Úgy fogalmazott, már harmadszor érintette meg a halál szele. Eddig egy daganatból és egy erősen elmeszesedett szívbillentyű-problémából már felépült. Július 21-én megy majd vissza az urológiára kontrollra. Elmondása szerint már nagyon várja, hogy kiderüljön, meglett-e az eredménye a 28 sugárkezelésnek, és eltűnt-e a 3 centis daganat.

A férfiaknak azt üzente, hogy van ingyenes szűrés prosztatarákszűrés, érdemes élni a lehetőséggel. Sorstársainak pedig azt ajánlja, hogy bízzanak a szerencséjükben és abban, hogy jó orvosok kezébe kerülnek majd.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!