Nem csillapodik az influenzajárvány

Tovább nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma az országban: az elmúlt héten már közel 39 ezren fordultak orvoshoz.

Nátha vagy influenza: mi a különbség? Részletek itt.

Február 17. és 23. között összesen 38900 beteget regisztráltak, szemben az egy héttel korábbi 37200 fővel - derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán kiadott jelentéséből . Átlagosan százezer lakosra így már kevés híján 400 influenzaszerű megbetegedés jut. A nyolcadik héten tíz megyében is emelkedett az esetszám. Lakosságszámhoz viszonyítva Pest (százezer lakosból 744 fő), Komárom-Esztergom (550), Győr-Moson-Sopron (536) és Baranya megyében (526) megyében betegedtek meg a legtöbben.

influenzajárvány, influenzaszerű megbetegedés, influenzás tünetek
Továbbra is sok a megbetegedés a 15 éven aluli gyermekek között. Fotó: Getty Images

Ami a korcsoport szerinti megoszlást illeti, a betegek immár több mint 40 százaléka a 15 éven aluliak közül került ki, nem egészen harmaduk pedig a 15-34 éves korosztályból. A 3-5 évesek körében százezer gyermekre 1146, a 6-14 éveseknél 1016 beteg jut, ami tehát jóval több mint duplája a teljes országos átlagnak. Influenzaszerű megbetegedések halmozódását jelentették hét megye összesen tíz gyermekközösségéből.

Az NNK laboratóriumába összesen 103 influenzagyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag. Ebből végül 46 esetben mutatták ki influenzavírusok kóroki szerepét: 30 esetben influenza A, 16 esetben influenza B vírust találtak a szakemberek.

Influenzás vagy influenzaszerű tünetek? Az influenza kifejezés a influenzavírusok okozta fertőzést és megbetegedést foglalja magában. Ennek tünetei közé tartozik a láz, köhögés és torokkaparás, orrfolyás és orrdugulás, izomfájdalmak, hidegrázás, fejfájás, illetve fáradtság, kimerültség. Ezzel szemben influenzaszerű megbetegedésről akkor beszélünk, ha a betegnél köhögés és 38 Celsius-fok feletti láz lépett fel az orvosnál tett látogatást megelőző legfeljebb tíz napon belül. Az influenzaszerű megbetegedések hátterében valójában nemcsak influenzavírusok, hanem egyéb tényezők, például más, felső légúti fertőzést kiváltó kórokozók is állhatnak. Teljes bizonyosságot csak laboratóriumi vizsgálatokkal lehet nyerni a diagnózist illetően. (Forrás: webmd.com ; who.int )

Mit tehetünk a megelőzésért?

Az influenza elleni védekezés legalapvetőbb lépcsőit mutatja be az Országos Közegészségügyi Intézet alábbi infografikája. Bővebben olvashat a megelőzési lehetőségekről dr. Meglécz Katalinnal, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkárával készült interjúnkban ide kattintva .

Országos Közegészségügyi Intézet influenza

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra