Még többen lettek influenzásak (2)

Változatlanul emelkedik az influenzaszerű megbetegedések száma az országban: a múlt héten már több mint 37 ezren fordultak orvoshoz.

Tényleg gyógyítja a húsleves a náthát, influenzát? Részletek itt.

A február 10-16. közötti héten közel 7 százalékkal több esetet regisztráltak, mint egy héttel korábban . Átlagosan százezer lakosra immár 381 megbetegedés jut - derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb, csütörtökön kiadott jelentéséből . Habár öt megyében is csökkent, eközben viszont tizenegy megyében tovább emelkedett a betegszám. Népességarányosan a legtöbben Pest (százezer lakosból 674 fő), Győr-Moson-Sopron (557), Komárom-Esztergom (554) és Fejér megyében (430) mentek el háziorvosukhoz influenza gyanúját felvető tünetekkel.

Sok az influenzaszerű megbetegedés a 3-5 éves gyermekek között
Sok az influenzaszerű megbetegedés a 3-5 éves gyermekek között. Fotó: Getty Images

Ami a korcsoport szerinti megoszlást illeti, a legtöbb megbetegedés még mindig a 14 éven aluli gyermekeket érinti. A 3-5 éves korosztályban mintegy háromszor több a beteg (százezer gyermekből 1042 fő), mint az országos átlag, de a 6-14 éves korosztályban (882) is sokan kaptak el légúti fertőzést. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról összesen öt gyermekközösségből - iskolákból, óvodákból - érkezett jelentés. Ezek közül egy Heves megyei járvány kapcsán influenza A vírus kóroki szerepét igazolták a laboratóriumi vizsgálatok.

A hetedik naptári héten összesen 89 betegtől származó mintát vizsgáltak meg az NNK szakemberei. A minták közel felénél azonosítottak influenzafertőzést: 30 esetben influenza A, 11 esetben influenza B vírusokat mutattak ki a tesztek. A január végén kezdődött járványban eddig a lakosság 1,2 százaléka fordult orvoshoz influenzaszerű panaszokkal.

Influenzás vagy influenzaszerű tünetek? Az influenza kifejezés a influenzavírusok okozta fertőzést és megbetegedést foglalja magában. Ennek tünetei közé tartozik a láz, köhögés és torokkaparás, orrfolyás és orrdugulás, izomfájdalmak, hidegrázás, fejfájás, illetve fáradtság, kimerültség. Ezzel szemben influenzaszerű megbetegedésről akkor beszélünk, ha a betegnél köhögés és 38 Celsius-fok feletti láz lépett fel az orvosnál tett látogatást megelőző legfeljebb tíz napon belül. Az influenzaszerű megbetegedések hátterében valójában nemcsak influenzavírusok, hanem egyéb tényezők, például más, felső légúti fertőzést kiváltó kórokozók is állhatnak. Teljes bizonyosságot csak laboratóriumi vizsgálatokkal lehet nyerni a diagnózist illetően. (Forrás: webmd.com ; who.int )

Mit tehetünk a megelőzésért?

Az influenza elleni védekezés legalapvetőbb lépcsőit mutatja be az Országos Közegészségügyi Intézet alábbi infografikája. Bővebben olvashat a megelőzési lehetőségekről dr. Meglécz Katalinnal, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkárával készült interjúnkban ide kattintva .

Országos Közegészségügyi Intézet influenza

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +2 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, azonban csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad, majd estétől nagyobb területen északkeletire fordul és megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!