Gyulladásos bélbetegségek: segít a biológiai terápia?

Gyulladásos bélbetegségek alatt elsősorban a fekélyes vastagbélgyulladást, valamint a Crohn-betegséget értjük.

A tünetek nagyon hasonlóak: véres, nyákos hasmenés, hasi görcsök, hasi diszkomfortérzet, puffadás, fogyás, erős fáradtság, vérszegénység és visszatérő láz kísérheti, időnként pedig rendkívül súlyos szövődményeik is kialakulhatnak. Jelenleg a biológiai terápiás szerek jelentik kezelésük legmodernebb lehetőségeit. Ennek jártunk most utána.

A Chron-betegség egyik jele a gyakori hasfájás
A Chron-betegség egyik jele a gyakori hasfájás

Fontos tudni, hogy a két kórkép között lényeges különbségek vannak. A fekélyes vastagbélgyulladás (colitis ulcserosa) a végbélből kiindulva a vastagbélben alakul ki, mindig összefüggő területen jelentkezik, és csak a bél legfelső rétegét, a nyálkahártyát érinti. A Crohn-betegség viszont az emésztőrendszer bármely részét külön-külön, de akár egy időben is megtámadhatja, és a bélstruktúra minden rétegében pusztít.

A gyulladásos bélbetegségek nem gyógyíthatóak véglegesen, de megfelelő kezeléssel sikerülhet a betegeket hosszú hónapokra is tünetmentessé tenni és csökkenteni a kiújulás esélyeit. Biológiai kezelésre leggyakrabban akkor kerül sor, ha a hagyományos gyógyszerek nem hozzák meg a kívánt eredményt. A készítmények alkalmazása azonban kellő körültekintést és előzetes állapotfelmérést igényel, ezért a képzett szakemberek csak a kiemelt centrumokban végezhetik a kezelést. Ráadásul a biológiai kezelés rendkívül drága. Egy ember éves terápiája 3-4 millió forintba kerül, ezért alkalmazását - a szigorú kritériumok betartásával - csak az erre kijelölt 16 gasztroenterológiai centrum orvosai rendelhetik el.

Miheller Pál belgyógyász, gasztroenterológus, a Semmelweis Egyetem II. Belgyógyászati Klinikáján működő Gasztroenterológiai Laboratórium vezetője elmondta, hogy az orvosok a betegség diagnózisát követő első év során a tünetek súlyossága, a képalkotó vizsgálatokkal nyert adatok, illetve a vérvizsgálatok során kapott gyulladásos paraméterek értékei alapján döntik el, hogy jó vagy rossz prognózisú betegséggel állnak-e szemben.

Napjainkban világszerte kb. 350 millió pácienst kezelnek biológiai gyógyszerekkel, ezek a készítmények új reményt jelenthetnek számos nehezen kezelhető krónikus betegségben élő beteg számára. Bonyolult előállításuk és magas áruk viszont korlátozhatja terápiás hozzáférésüket. A teljes cikket ITT olvashatja el.

Amennyiben a kór agresszívnek tűnik, a beteg fiatal és sok szövődmény várható - ilyen például az ún. sipolyozó Crohn-betegség -, a biológiai terápiát minél hamarabb érdemes elkezdeni. Ugyancsak indikálja a kezelést, ha a páciensnél szteroidfüggőség alakul ki. Szteroiddal ugyanis jól kézben tartható a betegség, ám ahogy csökkenteni kezdik ennek a sok mellékhatással járó, emiatt csak korlátozott ideig alkalmazható szernek a mennyiségét, a beteg állapotában azonnali rosszabbodás következik be. A szakorvos azt is elmondta, hogy a biológiai terápia tudományos kutatási eredményeken alapuló, tudatos gyógyszerfejlesztési munka eredménye.

Forrás: Promenade Orvosi Kommunikáció

ibd

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.