Ahhoz, hogy halljunk, számos fiziológiai mechanizmus összjátékára van szükség. Füleink a külső fül fülkagylóin keresztül antennaként veszik fel a hanghullámokat, majd ezeket a membránok, csontok és folyadékok összetett rendszerén keresztül továbbítják a belsőfül felé, ahol mintegy tizenötezer apró érzékelő szőrsejt idegi impulzusokká alakítja a hangrezgéseket. Ezeket az impulzusokat a hallóidegek továbbítják az agy felé, amely feldolgozza és egyértelműen definiált hangokként értelmezi őket. Ha ez a rendkívül összetett és érzékeny rendszer sérül, az agy már nem tudja helyesen értelmezni a hangokat, és a megértés nehezebbé vagy teljesen lehetetlenné válik.
A hallásvesztésnek számos különböző oka lehet, kiválthatják a külső-, a közép- vagy a belsőfül, vagy akár a hallóideg megbetegedései is. Alapvetően a hangvezetési zavarra visszavezethető halláscsökkenést és az úgynevezett idegi hallásvesztést különböztetjük meg, de a két betegségtípus kombinációja is felléphet. Vezetéses halláscsökkenés esetén a hanghullámok belsőfül felé történő továbbítása akadályozott. A hallásvesztés ezen fajtája gyakran orvosilag kezelhető. A legtöbb hallásprobléma azonban a belsőfül károsodásaira vezethető vissza.
Az idegi hallásvesztés esetében sérülnek a belsőfülben lévő finom érzékelő szőrsejtek, ami korlátozza a hallóidegek felé történő jelátvitelt. Az agy az impulzusok egy részét már nem tudja értelmezni, így már nem ismer fel bizonyos hangokat. A betegség leggyakoribb oka a természetes öregedési folyamat, továbbá a zaj, a fertőzések, sérülések, valamint az öröklődésből fakadó visszafordíthatatlan károsodások.
