Ki kaphat hallókészüléket?

A lakosság tíz százalékának van valamilyen fokú halláscsökkenése. Jellemző, hogy az érintettek egy része igyekszik palástolni a problémát, ameddig csak lehet, és főleg nehezen fogadják el a tényt, hogy hallókészülékre van szükségük.

Egyik legalapvetőbb érzékszervünknek, a fülünknek óriási szerepe van a mindennapokban, ám azt is el kell fogadnunk, ha már nem működik úgy a hallásunk, mint korábban. Ráadásul, ha időben cselekszünk, van megoldás is: sajnos a hallás nem állítható vissza, de hallókészülékkel fel lehet erősíteni a hangokat, így segítve az érintett kommunikációs képességét. Az "igazi" hallást a legkorszerűbb készülékek sem képesek tökéletesen utánozni, de lényegesen élvezhetőbbé tehetik a társalgást.

Nagyon fontos, hogy akinek hallókészülékre van szüksége, az mielőbb hozzájuthasson, és el is kezdje azt használni. A kezeletlen halláskárosodásnak visszafordíthatatlan következményei lehetnek - a beszédértés ugyanis nagymértékben romolhat, ha valakinek rossz a hallása, ám sokáig nem hajlandó azt tudomásul venni, elzárkózva a technikai segítségtől. Megtanulhat ugyan szájról olvasni, de a beszéd számára csak vizuális élmény lesz - és fennállhat az a veszély is, hogy később már nem lesz megfelelő készülék , mert hiába erősítik fel a hangokat, nem fogja érteni a beszédet. Érdemes tehát arra törekedni, hogy a beszédértés minél kisebb mértékben romoljon, és az sem elhanyagolható tényező, ha a beteg még időben megkapja a hallókészüléket, könnyebben hozzászokik.

hallókészülék

Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy sokan a rokkantság egyik jeleként fogják fel a készülékre való támaszkodást, pedig az sem sokkal jobb, ha egy társaságban mosolygással próbálják leplezni, hogy csak keveset hallanak a körülöttük zajló beszélgetésből. Jó hír, hogy ma már a széles választéknak köszönhetően egyre több az olyan eszköz, amelyet diszkréten, szinte észrevétlenül lehet viselni. Egy jó választás annyi magabiztosságot adhat, hogy a hallásproblémával élőt már nem fogja zavarni az apró "kényelmetlenség".

Ki jogosult, és mire?

"Magyarországon minden magyar biztosított, azaz TAJ-számmal rendelkező lakos kaphat hallásjavító készüléket, amennyiben hallásveszteségének mértéke ezt indokolja" - mondta Székelyhídi Béla, egészségbiztosítási szakértő. Mindezt igazolni is kell - ezért minden ilyen esetben teljes körű hallásvizsgálatra küldik el a beteget, hogy kiderüljön van-e szüksége "külső segítségre", illetve milyen készülék a legmegfelelőbb az adott személynek.

Amennyiben a jogszabályok alapján jár nekünk a térítésmentesség, akkor a készülék ára és a támogatási összeg közötti különbséget (körülbelül 30 százalékot) kell kifizetni. Ha nem vagyunk jogosultak a támogatásra, de igénybe szeretnénk venni a hallókészülék nyújtotta előnyöket, akkor értelemszerűen a teljes, bolti árat kell kifizetnünk. Ha pedig valakinek közgyógyellátásra jogosító ("közgyógy") igazolványa van, akkor a hallókészülék teljes árát megtéríti az OEP, így neki semmit sem kell fizetnie.

Jó, ha tudjuk, hogy a készülék mellett az üzemeltetéséhez szükséges járulékos eszközöket, energiaforrásokat is kaphatunk. Sőt, a kihordási időn belül (ezen azt az időszakot értjük, amit az OEP a készülék elhasználódására megad, azaz ennyi idő elteltével igényelhetünk új készüléket) a készülék javítását is a társadalombiztosítóra háríthatjuk. Minden készüléknek más a kihordási ideje, ám amennyiben a kihordási időn belül az érintett hallásállapota orvos által igazoltan - audiometriai mérés alapján - romlott, akkor új készülék írható fel. Ennek feltétele az, hogy olyan mértékben csökkenjen a hallás, hogy azt a meglévő hallókészülékkel nem lehetséges már korrigálni. Ekkor egy erősebb kategóriájú készülékre cserélhető le a korábbi, természetes támogatás igénybevételével.

Hogyan mérik?

A halláscsökkenés mértékét audiométerrel állapítják meg, míg a páciens egy zárt, a külvilági zajoktól elszigetelt fülkében, "süketkabinban" ül. Különböző erősségű és magasságú hangokkal "bombázzák" a beteget - valamennyi frekvencián az emberi füllel nem hallható intenzitású hangtól kezdve változtatják a jel erejét mindaddig, míg a vizsgált személy nem jelzi, hogy az adott hangot már érzékeli. A hallásvizsgálat során felvett diagram az audiogram, egy előre nyomtatott űrlap, amelyre a vizsgálatot végző szakember vezeti fel a kapott értékeket.

Ugyanarra a halláscsökkenésre két különböző ember különböző hallókészüléket választhat. Ezért is fontos, hogy mindig több típus közül lehessen válogatni, kipróbálva, hogy melyik a legtesthezállóbb, illetve melyik segíti legjobban beszédértést.

A hallókészülékhez való hozzászokás is egy folyamat, amely eltarthat pár hétig. Ez idő alatt viselője fokozatosan megszokja a különböző halláshelyzeteket, újra felfedezheti a már elfeledett hangokat. Általában pontos utasítás szerint érdemes végezni a hozzászokást is, így például az első napon többször, legalább fél órát használni kell a készüléket. Az elején csendes környezetben, a lakásban érdemes hordani, és csak ezután ajánlott kimerészkedni a hangzavarba - így előbb-utóbb kiderül, mennyire jók a beállítások, mert ez lesz a legfontosabb az újfajta kommunikációban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!