Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Koronavírus: 64 ezer új fertőzött Amerikában
Tavaly év vége óta már több mint 12,2 millió embert fertőzött meg és mintegy 555 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 6,7 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítéséből.
Sertéspestis veszélyére figyelmeztet a Nébih
Fokozott körültekintést követel a sertéstartóktól is a nyári mezőgazdasági munkálatok indulása, mivel az afrikai sertéspestis akár közvetett érintkezéssel, így a földekről betakarított terményekkel és eszközök közvetítésével is bekerülhet a telepekre - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Koronavírus: szigorítások jöhetnek itthon
Bár Magyarországon napról napra csökken a koronavírus-esetszám, a környező országok többségére ez nem igaz, ezért nem zárható ki, hogy a kormány az operatív törzs tanácsára szigorításokat vezet be, akár már a következő napokban - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.
Több száz külföldi fertőzött lehet Olaszországban
Bangladesből érkezett koronavírus-fertőzöttek százainak felkutatását rendelték el az olasz egészségügyi hatóságok, akik még a két ország közötti légi járatok felfüggesztése előtt érkeztek Rómába. Közben Belgiumban már az újabb tetőzésre készülnek a járványügyi szakértők.
Biztató hírek a magyar koronavírus-gyógyszerről
Minden itthon vizsgált készítménynél hatékonyabban gátolja az új típusú koronavírus fertőzőképességét a magyar kutatók által kifejlesztett, fehérjealapú gyógyszer - mondta Kacskovics Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karának dékánja, az immunológiai tanszék vezetője a Növekedés.hu-nak adott interjúban.
Koronavírus: jó hír jött Olaszországból (2)
Több mint négy hónapja a szerdai volt az első nap, amikor egyetlen koronavírusos beteg sem részesült ellátásban az intenzív osztályon Bergamo városában, ahol a járvány során a legtöbb fertőzöttet és halottat regisztrálták Olaszországon belül.
Koronavírus: 12 millió felett az igazolt fertőzöttek száma
Tavaly év vége óta már több mint 12 millió embert fertőzött meg és mintegy 549500 életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 6,58 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítéséből.
Koronavírus: súlyos a helyzet a szomszédban
Romániában meghaladta szerdán a 30 ezret az azonosított koronavírus-fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt diagnosztizált esetszám pedig rekordot döntött. Ausztria megkettőzte az ellenőrzést keleti határain, de nem a magyarok, hanem a Balkánról érkezők miatt. Ukrajnában sem csitul a járvány.
Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb csapadék továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő - az eső, zápor mellett este, késő este az északkeleti határ közelében, illetve a hegyekben néhol nem kizárt havas eső, hóesés. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.