Olaszországban év végéig marad a veszélyhelyzet

Olaszországban az év végéig meghosszabbítják a vészhelyzetet, a francia repülőtereken pedig automatikusan és ingyen tesztelik a vörös jelzésű országokból érkezőket. Közben több mint egy hete nincs új koronavírus-fertőzött egy németországi tartományban. Mutatjuk az európai helyzetet.

Bejelentette a koronavírus-járvány miatti vészhelyzet további Giuseppe Conte olasz miniszterelnök. A jelenlegi állás szerint a korábban július 31-ig elrendelt vészhelyzetet év végéig fenntartják majd. A kormány döntésének hátterében a járványhelyzet alakulásának követésével megbízott egészségügyi bizottság előrejelzései állnak, amelyek szerint a járványveszély nem ért véget, és ősszel második hullám is várható. A vészhelyzetet január 28-án vezették be Olaszországban, féléves időtartamra. A hosszabbítás augusztus elsejétől léphet életbe.

Az utóbbi időben egyébként jelentősen laposodott a járványgörbe az országban. Ennek ellenére a koronavírus-járvány meg nem múlt el - figyelmeztetett Giuseppe Conte. Az olaszok eddig 243 ezer igazolt fertőzöttről és csaknem 35 ezer áldozatról adtak hírt. A miniszterelnök szerint a rendkívüli egészségügyi helyzet hatályban tartása segít a járvány ellenőrzésében.

koronavírus, koronavírus Olaszország, koronavírus Németország, koronavírus Franciaország, koronavírus Európa, koronavírus járványhelyzet, koronavírus hírek
Maszkot viselő fiatalok Torinóban. Fotó: Getty Images

Így védekezik Franciaország

Összehangolt erőfeszítések folynak a világon a koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztésére, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy mikor lesz kész a vakcina - mondta Ledia Lazeri, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője. A teljes cikkért kattintson ide!

A franciaországi repülőtereken ezentúl automatikusan szűrik koronavírusra a járvány szempontjából veszélyesnek számító országokból érkezőket - jelentette be Gabriel Attal kormányszóvivő. "Rendszeresítjük a tesztelést a repülőtéren mindenkinek, aki vörös jelzésű országból érkezik, azaz olyan helyről, ahol a leginkább terjed a vírus" - mondta. "Akik meg tudták oldani a tesztet a származási országban, azoknak nem kell újra elvégeztetniük érkezéskor Párizsban, illetve Franciaországban. De be kell mutatniuk egy igazolást, hogy átestek a teszten" - tette hozzá.

Az egészségügyi hatóságok a két hónapig tartó nagyon szigorú karanténidőszak után, május vége óta több mint háromszáz járványgócot tártak fel, ám többségüket már teljesen felszámolták. Az egészségügyi minisztérium ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt hetek visszaszorulása után ismét az új típusú koronavírus gyorsabb terjedésének jelei érzékelhetők. A franciák eddig 208 ezer megbetegedésről és 30 ezer elhunytról számoltak be.

Jó hír Németországból

Rekordot állított fel a németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia az új típusú koronavírus elleni védekezésben. A tartományban ugyanis több mint egy hete nem regisztráltak új fertőzést. A 16 német tartomány közül ez az első, amelyben nullára csökkent az utóbbi hét napon regisztrált fertőzések száma. Németországban a koronavírus-járvány egyre inkább helyi kitörésekből és fellángolásokból áll, amelyeket eddig rendre sikerült megfékezni. Az úgynevezett reprodukciós ráta (R) pedig 1 alatt van. A 83,2 milliós országban eddig összesen csaknem 200 ezer ember fertőzött meg és 9 ezer életet követelt az új kór.

Egy bostoni magyar család inkább Budapesten élne, mert elégedetlenek azzal, ahogy Amerikában kezelik a járványhelyzetet. A részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!