Koronavírus: meghalt két magyar beteg

Szombat reggelre elhunyt két idős, krónikus beteg, és hattal, 4229-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.

A koronavirus.gov.hu kormányzati portálon azt írták: az elhunytak száma 595-re emelkedett, míg 2974-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 660, 38 százalékuk fővárosi, míg az elhunytaknál 60 százalék ez az arány, a gyógyultaknál pedig 46 százalék.

129 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük öten vannak lélegeztetőgépen . Az oldal adatai szerint 2409-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma eddig összesen 293 220.

Ezért muszáj megtalálni a vírus eredetét Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakemberei a héten találkoznak a kínai egészségügyi hivatal munkatársaival, hogy közösen szervezzenek meg egy olyan nemzetközi nyomozást, ami kiderítheti, hogyan, mikor és hol esett meg az új koronavírus első, állatról emberre történő terjedése. Bár a szakemberek szerint ez lehet, hogy örök rejtély marad. Részletek itt.

A tájékoztató oldal ismét kiemelte, hogy a magyarországi járványügyi adatok továbbra is kedvezőek. A sikeres védekezésnek köszönhetően eddig el tudtuk kerülni a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket. A koronavírus-járvány azonban nem ért véget, a környező országokban a megbetegedések számának növekedése tapasztalható. Ezért a kormány, az operatív törzs, és a járványügyi hatóság folyamatosan értékeli a járványügyi helyzetet, és ha kell, meghozza a szükséges intézkedéseket.

Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (1989) és Pest megyében (640) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Fejér (379), Komárom-Esztergom (308), Zala (262) és Csongrád-Csanád megye (115), a sor végén pedig Tolna megye áll (13).

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!