Koronavírus: nem lehet tudni, mikor lesz vakcina

Összehangolt erőfeszítések folynak a világon a koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztésére, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy mikor lesz kész a vakcina - mondta Ledia Lazeri, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője.

Az új típusú koronavírus elleni, hatékony vakcina kifejlesztésének érdekében mintegy 150 különböző kísérlet fut párhuzamosan, azonban 20-nál kevesebb esetben jutottak el addig a fázisig, ahol már embereken próbálják ki az oltóanyagot. A vakcinagyártás egyébként egy lassú, körülményes folyamat, amelynek során bizonyos várakozási időket nem lehet megspórolni - emelte ki Ledia Lazeri. Megjegyezte, hogy általában több mint két év egy oltóanyag kifejlesztése, jelenleg azonban vannak ennél ború- és derűlátóbb várakozások is.

Koronavírus: túl sokat várunk az első vakcináktól - a részletekért kattintson ide!

Az irodavezető hangsúlyozta, hogy a WHO igyekszik előmozdítani a szolidaritást. A cél az, hogy ha lesz vakcina a koronavírus ellen, akkor azt a kedvezőtlenebb anyagi helyzetű országok is elérjék. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a világszervezet csupán ajánlásokat tud adni. A WHO költségvetése évente 4,6 milliárd dollár - mintegy 1440 milliárd forint -, amelynek egy részét a vészhelyzeti programra különítették el: ebből fedezik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kiadásaikat.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus WHO
Nem lehet tudni, mikor lesz vakcina a koronavírus ellen.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Felerősödhet a járvány

A korlátozások enyhítése esetén mindig fennáll a veszélye annak, hogy felerősödik a koronavírus-járvány. Néhol már meg is történt. A WHO azt tudja tenni, hogy ismételten felhívja a figyelmet a higiénés szabályok követésére és a távolságtartásra - jegyezte meg az irodavezető. Az első járványhullám tanulságának Ledia Lazeri azt nevezte, hogy óvatosan kell újranyitni az országokat, valamint nagyon kell figyelni az idős emberekre és az egészségügyben dolgozókra, mert a koronavírus a leginkább őket veszélyezteti.

Úgy vélekedett, hogy Magyarország elég hamar meg tudta akadályozni a koronavírus terjedését, a kórházak soha nem teltek meg. Ennek oka, hogy a kormány tanult a járványon már korábban átesett államok tapasztalatából. Azonban nincs olyan recept, amelyet minden országra alkalmazni lehetne. Nagyon sok múlik ugyanis a földrajzi adottságokon is: bizonyos államoknak tengerpartjuk van, míg némelyeket minden oldalról más országok vesznek körül. De még régiók között is jelentős különbségek tapasztalhatók - magyarázta. Az irodavezető fontosnak nevezte azt is, hogy járvány idején is folyamatosak legyenek az egészségügyi szolgáltatások, a krónikus betegek ilyenkor is kapjanak ellátást.

Már elkezdődött a 2. hullám?

A szakértő arról is beszélt: folyamatos vita tárgya, hogy elkezdődött-e már a második hullám, vagy még mindig az első tart, és csak az erősödött-e fel bizonyos országokban. Az mindenesetre várható, hogy ősszel egyszerre lesz jelen az influenza- és a koronavírus-járvány. A kettő összevont hatását nem ismerjük, ilyet még nem élt át az emberiség - hangoztatta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy míg korábban azt gondolták, hogy a koronavírus csupán cseppfertőzéssel terjed, legújabb kutatások szerint megmaradhat különböző felületeken, akár a levegőben is.

Koronavírus-fertőzött a győri Audi egyik munkatársa - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.