Zika-vírus: fontos felfedezés Szlovéniában

Egy szlovén lap állítja, hogy bebizonyították az összefüggést a Zika-vírus és a magzati kisfejűség között, a nemzetközi szaklapok azonban még óvatosak a ljubljanai kutatók eredményeivel kapcsolatban. Annyi bizonyos, hogy a szlovén fővárosban a vírus teljes genetikai állományát elsőként nyerték ki egy mikrokefália miatt megszakított terhesség után a magzati agyból.

Szlovén kutatók és orvosok tudományosan igazolták – a ljubljanai lap, a Dnevnik internetes oldala szerint a világon elsőként –, hogy a Zika-vírussal megfertőzött állapotos nő magzatának agyát is megfertőzheti. A vírus az agyban maradandó károsodást okozhat. A következmény mikrokefália, azaz kisfejűség lehet.

A mikrokefália és a Zika-vírus összefüggéséről a világsajtó az elmúlt időben bizonytalan híreket közölt. Eddig tudományosan még nem sikerült ugyanis igazolni a kapcsolatot az anya kórokozóval való megfertőződése és a magzatban fellépő rendellenesség között. Az összefüggésre csak közvetett bizonyítékok voltak, mégpedig az, hogy a vírus terjedésével az érintett területeken megugrott a mikrokefális esetek száma.

A New Scientist, a tekintélyes nemzetközi tudományos lap a weboldalán egy kicsit óvatosabb a hír kapcsán, mint a szlovén Dnevnik. A New Scientist szemkárosodást is okozhat .

Bebizonyították az összefüggést a Zika-vírus és a magzati kisfejűség között

Visszatérve a Ljubljanában kiderült esetre, a Szlovéniában megvizsgált magzat egy brazíliai önkéntes munka idején fogant meg, később a nő hazatért. A terhesség 28. (más források szerint 29.) hetében, tavaly októberben elvégzett vizsgálat súlyos agyi rendellenességet mutatott ki. Emiatt megszakíttatta a terhességét, ez tette lehetővé a kutatók számára, hogy megvizsgálhassák a magzat agyát.

A kutatók a Zika-víruson , illetve virális RNS-en és vírustöredékeken kívül más patogén (kórokozó, betegséget kiváltó) tényezőt nem találtak az agysejtekben. A magzat más szervei nem sérültek, nem károsodtak. Mindez a szlovén kutatók szerint azt jelenti, hogy a vírus elsősorban az agyat támadja meg.

A mikroszkópos vizsgálat kimutatta, hogy az agysejteket vírusfertőzés pusztította el – idézi a New Scientist a ljubljanai egyetem kutatóját, a boncolásban résztvevő Tatjana Avsic Zupanc professzort. A lap azonban azt is kiemeli a nyilatkozatból, hogy ez még nem tekinthető kétségen kívüli bizonyítéknak. Ugyanakkor igencsak komoly igazolást jelenthet abból a szempontból, hogy a magzati agy, illetve a központi idegrendszer fejlődésének rendellenessége összefügghet a terhesség alatti Zika-vírusfertőzéssel .

A kutatásban a Dnevnik szerint a Ljubljanai Egyetem orvosi karának mikrobiológiai és immunológiai intézete, patológiai intézete, továbbá az UKC Ljubljana (a szlovén főváros egyetemi klinikai központja) nőgyógyászati klinikája, illetve egy klinikai radiológiai intézet is részt vett.

A kutatók az eredményeiket a tekintélyes orvosi szaklapban, a New England Journal of Medicine-ben publikálták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, amit helyenként erős lökések kísérhetnek.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 24 és 28 fok között alakul. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!