WHO-figyelmeztetés: így is terjedhet a koronavírus

A WHO sürgősségi bizottságának tagja egy szerdai sajtótájékoztatón beszélt arról, lehetséges, hogy a koronavírus-fertőzés különféle tárgyak, felületek útján is terjedhet.

Kínában már 170-en haltak meg

Az új koronavírus első tünetei A fertőzés magas lázzal és száraz köhögéssel jelentkezik, illetve a legtöbb esetben tüdőgyulladás is kíséri. Az is előfordulhat, hogy egyáltalán nincsenek tünetei, vagy csak nagyon enyhék - így viszont nehéz kiszűrni az érintetteket. Erről korábbi cikkünkben írtunk, kattintson ide a részletekért!

Mint azt a HáziPatika.com is megírta, december közepén koronavírus-járvány indult el egy vuhani piacról. A fertőzés terjedése a mai napig tart: a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság legfrissebb közlése szerint Kínában eddig 170-en hunytak el a kórban, a bizonyítottan a koronavírustól fertőzött betegek száma pedig 7711-re nőtt. Az új koronavírus (2019-nCoV) több európai országban is megjelent, de magyarországi esetről egyelőre nem tudni.

A koronavírus jelenleg az egyik legégetőbb probléma a világon
A koronavírus jelenleg az egyik legégetőbb probléma a világon. Fotó: iStock

Tárgyak, felületek útján is terjedhet

A WHO munkatársai szerdán tartottak (újabb) sajtótájékoztatót a témában, itt Dr. Maria Van Kerkhove, a szervezet sürgősségi bizottságának tagja a többi között azt mondta, lehetséges, hogy a koronavírus fertőzéshordozók útján is terjedhet. "A vírus leggyakrabban cseppfertőzéssel terjed - állatról emberre, illetve emberről emberre, a szerk. -, de közvetlen fizikai érintkezés útján is átkerülhet egyik emberről a másikra. Sajnos azonban annak is megvan a lehetősége, hogy a vírus úgynevezett fertőzéshordozókon keresztül is terjed" - figyelmeztetett a szakember. A fertőzéshordozók olyan élettelen tárgyak vagy felületek lehetnek, amelyeken a vírus rövid ideig képes túlélni, mielőtt átkerül egy állatra vagy emberre, és megfertőzi őket.

Bár Dr. Kerkhove egyelőre csak feltételes módban beszélt, ha bebizonyosodik, hogy a fertőzést valóban "terjeszthetik" tárgyak, felületek, az jelentősen meg fogja nehezíti a járvány megállítását.

Hogyan védekezhetünk?

A koronavírus elleni védekezési stratégiákról ebben a cikkünkben írtunk részletesen - olvassa el, hogy felkészülhessen!

A koronavírus ellen egyelőre semmi sem nyújt maximális védelmet, egy kis odafigyeléssel azonban jelentősen csökkenthetjük a megfertőződés esélyét. A legfontosabb a gyakori kézmosás, de segíthet a szájmaszk, illetve a kesztyű viselése, főleg tömegközlekedési eszközökön. Tartózkodjunk az arcunk piszkálásától is, így ugyanis lehetőséget adunk a kórokozóknak, hogy a szánkba, szemünkbe kerüljenek.

Forrás: dailymail.co.uk , ruptly.tv

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!