Víruskutató: áprilistól gyengülhet a 3. hullám

Március vége felé érhetjük el a platófázist, amely után lassan elkezd majd csökkenni a COVID-19 miatt kórházba kerülők és a halálos áldozatok száma - véli Rusvai Miklós víruskutató. A szakember arról is beszélt, miért egyre több a fiatal beteg.

A kormányzat szerint lehetséges, hogy húsvétig beoltsák a 60-65 év felettieket Magyarországon. Részletek itt.

"Ha legalább ötmillió ember eléri az immunis státuszt, attól kezdve a járvány már érezhetően csökkenni fog" - fogalmazott Rusvai az InfoRádiónak nyilatkozva. Kifejtette, jelenleg valamivel több mint egymillió ember kapott már védőoltást, ha pedig azokat is számításba vesszük, akik átestek az új típusú koronavírus-fertőzésen, úgy nagyjából 2-2,5 millió embert tekinthetünk immunisnak itthon a COVID-19-re a következő két héten belül. A kutató szerint ezzel együtt a járványügyi adatok még rosszabbodni fognak, ahogy azonban az oltások nyújtotta védelem kialakulása révén elkezd emelkedni a védettséget élvezők száma, a harmadik hullám is levonulhat.

Magyarországon már több mint egymillióan kaptak védőoltást COVID-19 ellen
Magyarországon már több mint egymillióan kaptak védőoltást COVID-19 ellen. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kitért rá, egyelőre nincs elég adat ahhoz, hogy érdemben meg lehessen becsülni, hány gyermek eshetett át Magyarországon a fertőzésen. Egy-egy közösségen belül 10 és 50 százalék között is változhat a pontos arány, ráadásul az sem tisztázott egyelőre, hogy a gyerekek milyen szerepet játszanak a járvány terjesztésében, fenntartásában. Hozzátette, már zajlanak azok a klinikai vizsgálatok, amelyek révén megalapozható a fiatalabb korosztályok védőoltása is. A statisztikai adatok kiértékelése ugyanakkor még legalább egy hónapot vesz igénybe, mire érdemi eredmények születnek. Ugyanígy zajlik még várandós nők körében is a vakcinák tesztelése.

A harmadik hazai járványhullámban valamelyest változott a megbetegedések aránya a korosztályok között. Rusvay Miklós szerint ennek az az oka, hogy a 70 év felettieket elsőként oltották be, hiszen ők voltak az első és második hullám leginkább veszélyeztetett csoportja. "Őket megvédtük, a vírus pedig új terepet keres magának, ezért van az, hogy a megbetegedettek és a halottak korátlaga egyre lejjebb tolódik" - magyarázta a víruskutató. Magukról a járványhullámokról szólva elmondta, azok kialakulásában az évszakok váltakozása, az emberek viselkedésének változása, a megelőzést szolgáló korlátozó intézkedések és az új vírusmutációk , variánsok megjelenése játszik szerepet.

A brit, a dél-afrikai és a többi - mit kell tudni a SARS-CoV-2-vírus eddig megjelent főbb variánsairól? A témáról ide kattintva olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!