Van, amit rosszul tudtunk a szifiliszről

A közkedvelt elmélettel szemben a Zürichi Egyetem (UZH) tudósainak új kutatása szerint a szifilisz már jóval Kolumbusz előtt, a 15. század elején jelen volt Európában.

Az első ismert európai szifiliszjárványok a 15. század végén törtek ki, egy időben Kolumbusz Kristóf amerikai expedícióival. Ebből következtetett arra sok kutató, hogy a kór onnan érkezett Európába. Mások azt feltételezik, hogy a szifilisz Észak-Afrikából terjedt át kereskedelmi kapcsolatok útján. A paleogenetikusok legfrissebb eredményei azonban ellentmondanak ennek.

Meglepő, miért terjednek a nemi betegségek Felmérések szerint a világ egyre több részén növekszik a szexuális úton terjedő fertőzések száma, így egyre több a szifiliszes, a klamídiás és a gonorreás eset is. De mi állhat vajon a háttérben? Korábbi cikkünkben erre kerestük a választ.

A tudósok Finnországból, Észtországból és Hollandiából származó négy emberi csontvázból vettek DNS-mintát, amelyekben a Treponema pallidum baktérium különböző alfajait azonosították. Ennek a baktériumnak az egyik alfaja okozza a szifiliszt . Az örökítőanyag molekuláris kormeghatározásával, valamint a csontok és a sírokban talált más maradványok szénizotópos datálásával megállapították, hogy a legidősebb baktériumok a 15. század elejéről származnak - olvasható Verena Schünemann paleogenetikusnak és kutatócsoportjának a Current Biology tudományos lap aktuális számában közzétett munkájában.

A terhesgondozás kötelező része a szifiliszszűrés, mivel a magzatnak átadható a fertőzés. Fotó: Getty Images
A terhesgondozás kötelező része a szifiliszszűrés, mivel a magzatnak átadható a fertőzés. Fotó: Getty Images

A szifiliszt okozó baktérium őse 2500 éves lehet

A szifilisz kórokozóján kívül a tudósok felfedezték a csontokban és más emberi maradványokban a frambőzia nevű trópusi kór előidéző baktériumot, a Treponema pallidum pertenuét is. A frambőzia olyan fertőző betegség, amely a bőrt, a csontokat és az ízületeket támadja meg, a trópusokon és a szubtrópusokon ma is előfordul, kórokozója rokona a szifilisz baktériumának. "Adataink azt mutatják, hogy a frambőzia akkoriban elterjedt volt Európában" - idézte a közlemény Schünemannt.

A hollandiai maradványokban egy további, eddig ismeretlen treponemaalfajt is felfedeztek. Az általa okozott kór ma már nem létezik, de a korabeli Európában a szifilisz és a frambőzia mellett szintén fertőzte az embereket.

A talált baktériumok örökítőanyagának elemzésével a kutatók arra következtettek, hogy közös ősük legalább 2500 éve fejlődött ki. "A szifilisz aligha csak Kolumbusz hajóival érkezett az Óvilágba, tehát talán felül kell vizsgálnunk erről és más treponemális kórokról vallott nézeteinket" - mondta Schünemann a kora újkori európai emberi maradványokban azonosított különböző treponemaalfajok és a teljes családfa felderítése alapján.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!