Új oltás jöhet a fiúknak

A tervek szerint a hetedikes fiúk is ingyen megkaphatják a HPV vírus elleni védőoltást.

Az RTL Klub Híradója szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt tervezi, hogy a közeljövőben már a hetedikes fiúk is ingyen megkaphatják a HPV vírus elleni, egyébként százezer forint körüli összegbe kerülő védőoltást. A csatorna beszámolója szerint azt még pontosan nem tudni, hogy az intézkedés mikor léphet életbe.

Egy RTL Klubnak nyilatkozó nőgyógyász-onkológus azt mondta, az oltást akár már szeptembertől bevezetik. Szerinte ez azért lenne fontos, mert a férfiaknál ugyanúgy okozhat daganatos betegséget a vírus egyik fajtája, főként fej-nyaki rákot .

HPV: minden 2. férfit érint

Négy év alatt több mint hatvan százalékkal emelkedett a szájrákkal diagnosztizáltak száma az Egyesült Államokban, míg Magyarországon évente csaknem 4500 új fej-nyaki daganatos megbetegedést regisztrálnak. A betegség háromszor annyi férfit érint, mint nőt, a riasztóan magas esetszám hátterében pedig elsősorban a humán papillómavírus (közismertebb nevén HPV) áll, amely a gyakori partnerváltás, illetve az orális szex miatt egyre több embert érint. A HPV a világszerte 32 millió férfit és nőt érintő nemi szervi szemölcsért, illetve a végbélnyílás körüli ráktípusok jelentős részéért is felelős. További részletekért kattintson korábbi cikkünkre!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!