Új módszerrel ismerhető fel a Lyme-kór

Egy új magyar fejlesztés segíthet kimutatni a Lyme-kórt.

Eddig az úgynevezett szerológiai vizsgálatokat alkalmazták a fertőzés kimutatására. Ezzel a módszerrel a baktériumhoz kötődő, a szervezetben termelődő ellenanyagot kutatták, ez azonban nem mindig sikeres, mert a szervezet néha képtelen ellenanyagot termelni - ismertette Bózsik Béla Pál, a DualDur nevű új módszert kidolgozó cég tudományos igazgatója. Ezzel szemben a jelenleg klinikai vizsgálat alatt álló morfológiai vizsgálat során a vérmintából mikroszkóp alatt mutatják ki közvetlenül a kórokozót, amelynek alakja jellegzetes, így egyértelműen felismerhető.

Lyme-kór, kullancs, kullancscsípés, fertőző betegség, fertőző kullancs,
Akár 6 perc alatt is kimutatható a fertőzés az új módszerrel. Fotó: 123rf

A Lyme-fertőzés a csípés után már akár négy órával elindulhat a szervezetben, ezért rendkívül fontos a kullancs mielőbbi eltávolítása . A potrohot azonban nem szabad megérinteni, mert úgy mi magunk préseljük be a fertőző anyagot a szervezetbe. Magát az állatot is meg lehet vizsgáltatni, ez azonban Magyarországon még csak egy magánintézményben lehetséges. A Lyme-kór jellegzetes tünete egyébként az ízületi gyulladás és az agyidegek gyulladása - magyarázta az igazgató.

Több mint 30 éve fejlesztik a módszert

Idén még veszélyesebbek a kullancsok - részletek itt!

A morfológiai módszert már 1986-ban elkezdték fejleszteni, azonban pénzhiány miatt a vizsgálatok lassan haladtak. Az utóbbi években kapott támogatásoknak és az Európai Uniótól a közelmúltban elnyert 3,5 millió eurós hozzájárulásnak köszönhetően azonban felgyorsultak a kutatások, így akár már egy év múlva is piacra kerülhet az új módszer - ismertette Bózsik András, a Lyme Diagnostics Kft. ügyvezető igazgatója. Mint mondta, szeretnék teljesen automatizálni a vérminták vizsgálatát, hogy minél gyorsabban elkészüljenek az eredmények. Korábban a megfelelő laboreredményhez 50-60 perc is szükséges volt, most manuális működés mellett már 15-20 perc alatt megvan az eredmény, amennyiben viszont sikerül teljesen automatizálni a mikroszkóp működését, 6-8 perc alatt kimutatható majd a fertőzés.

Mi az a Lyme-kór?

A Lyme-kórt a kullancsok terjesztik. Ha nem diagnosztizálják és kezelik időben, elterjedhet az ízületekben, az idegrendszerben és a szívben, ahol súlyos és tartós tüneteket okozhat. Megelőzése érdekében erdőben vagy hosszú fűben érdemes a testet lefedő ruhát, kalapot viselni, illetve kullancsriasztót használni. Testünk felszínét ellenőrizzük gyakran, és ha kell, mielőbb távolítsuk el az élősködőket! Ritka esetekben a Lyme-kór akár halálos is lehet. 1985 és 2018 között kilenc olyan halálesetet jelentettek, amelyet a Lyme-kór által kiváltott szívgyulladás okozott. Ez akkor következik be, amikor a baktériumok bekerülnek a szívszövetbe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.