Több mint száz emberrel végzett a Lassa-láz

Legalább 101 emberéletet követelt a Lassa-láz Nigériában - mondta el az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi szervezet.

További 45 halálesetet még nem erősítettek meg. Két hónap alatt vélhetőleg 1781-en betegedtek meg, a megerősített Lassa-lázas esetek száma 408. Nigéria 37 szövetségi államából 18-ban regisztráltak megbetegedéseket - tette hozzá az MSF. A Lassa-láz az északkeleti Bauchiban, a délkeleti Ebonyiban és a délnyugati Ondóban tombol a leghevesebben.

Top 10: a legveszélyesebb vírusok a világon - részletekért kattintson !

A segélyszervezet elmondta, hogy a betegeket kezelő egészségügyi dolgozók és orvosok közül is többen megfertőződtek és meghaltak. Ők nem tudták, hogy betegeik elkapták a vírust, vagy nem viseltek megfelelő védőruházatot.

A betegség patkányürülékkel is terjed
A betegség patkányürülékkel is terjed

Bár a 190 milliós Nigériában időről időre felüti fejét a Lassa-láz, ez az első alkalom, hogy ilyen mértékű a megbetegedés - hívta fel a figyelmet a nigériai járványügyi hivatal. A szervezet február végén 317 fertőzöttről és 72 halottról számolt be. Százakat megfigyelés alatt tartanak, mert kapcsolatba kerültek a fertőzöttekkel. A vírus a nyugat-afrikai Libériában is megjelent. Ott legalább tizenketten vesztették életüket az év eleje óta.

A Lassa-láz vírusos megbetegedés, amelyet 1969-ben jegyeztek fel először az észak-nigériai Lassában. A súlyos esetekben akár halállal is végződő láz ellen nincs oltás. A betegség patkányürülékkel, valamint a fertőzöttek testnedveivel terjed. Szélsőséges esetekben a lappangási időszakot követően a beteg fokozatosan emelkedő lázra, hidegrázásra , fejfájásra, izom- és csontfájdalmakra, arcduzzanatra, valamint nagyon rossz közérzetre panaszkodhat. Ezt követően kötőhártya-gyulladás és belső vérzések jelentkezhetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: -1 °C

A Dunántúlon többnyire napos idő ígérkezik, a Dunától keletre lassan csökken a felhőzet, de maradhatnak tartósan borult tájak, arrafelé délelőtt még lehet kisebb csapadék. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A csúcshőmérséklet többnyire 8 és 12 fok között várható, de a borult tájakon csupán 5, 7 fok valószínű. A hét kezdetén még anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás egyelőre nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!