Az első himlő elleni oltás
A fertőző betegségek elleni küzdelemben kiemelkedő szerepe van a védőoltásoknak, ez az orvostudomány egyik sikertörténete. Az első védőoltás több mint 200 éves. Jenner, angol orvos megfigyelte, hogy az enyhe tehénhimlőn átesett személyek nem kapták el a kor rettegett betegségét, a himlőt. 1796-ban egy tehénhimlővel frissen fertőzött leány sebváladékával beoltott egy gyermeket, akinél az oltás után enyhe láz és bőrelváltozás jelentkezett. Néhány hét múlva ismét beoltotta a gyermeket, de ezúttal valódi himlővel, és semmiféle tünet nem lépett fel. Ez volt az első védőoltás. Innen ered a vaccina név is, a tehén latin neve ugyanis "vacca". A XIX. század a bakteriológia fénykora volt, Pasteur ekkor hozta létre a veszettség, majd a lépfene elleni védőoltást, anélkül, hogy látta volna annak kórokozóját. Behring és Kitasato az ellenanyagok felfedezésével, Calmette és Guerin a tüdővész elleni védőoltás kidolgozásával (Bacillus Calmette-Guerin, rövidítve: BCG) tettek nagy szolgálatot. Ramon és Glenny a toxoid kidolgozásával léptek tovább.
Harc a vírusok ellen
A XX. században a vírusok megismerése és a vírusvakcinák előállítása további súlyos betegségek leküzdését tették lehetővé. A fejlett világban ma már a járványos betegségek a halálozási statisztikákban hátulra szorultak. A himlő elleni hatékony oltási stratégia eredményeként az emberiség megszabadult a himlő rémétől, s ennek eredményeként 1979 óta már nem is szükséges ellene oltani. Hasonlóan sikeres a gyermekbénulás elleni oltás.
A gyermekbénulás elleni küzdelemben múlhatatlan érdemei vannak Salknak és Sabinnak. A korábban sok gyermek halálát vagy rokkantságát okozó betegség oly mértékben szorult vissza, hogy a WHO előjelzései szerint 2005-re az emberiség mentes lesz ettől a rettegett betegségtől is. Ezek a sikerek azonban csak az oltási fegyelem fenntartásával biztosíthatók. Új kórokozók jelentkezhetnek (AIDS), s az antibiotikumok sem hatásosak minden fertőzésre, sőt bizonyos baktériumok ellenállókká váltak egyes antibiotikumokkal szemben. A turizmus révén előfordulhat, hogy behurcolhatnak régebben leküzdött vagy nálunk ismeretlen fertőző betegségeket. Ezért az orvoslásban a jövőben a vakcinák még nagyobb szerepet kapnak.
Aktív vagy passzív
A védőoltásoknak két formája van; a passzív immunizáció és az aktív vakcináció. Az első esetben ellenanyagokat juttatnak a beteg szervezetébe, s ezzel megelőzik azt, hogy egy bizonyos fertőzés egy zárt közösségben továbbterjedjen, vagy hogy egy immunhiányos betegnél súlyos szövődményt idézzen elő. Ez a védőoltás rövid időre ad védettséget.
A védőoltások másik fajtája az aktív vakcináció, amellyel a szervezetet késztetik arra, hogy ellenanyagokat termeljen, s ez hosszú időre szóló védettséget ad. Az aktív vakcináció során használhatnak élő, gyengített kórokozót, melynek segítségével mesterségesen fertőzést hoznak létre. Ez a fertőzés azonban olyan enyhe, hogy nem okoz betegséget, legfeljebb oltási reakciót. Ebbe a csoportba tartoznak a BCG, a kanyaró-rubeola-mumpsz (MMR), a gyermekbénulás ellen korábban alkalmazott Sabin csepp.
Használhatnak elölt kórokozót is, ilyen volt a korábbi pertussis (szamárköhögés) elleni vakcina. A diftéria és a tetanusz elleni vakcinák - a pertussis ellenivel együttesen DPTa, korábbi néven Di-Per-Te kombinált oltóanyagokban - viszont toxoidot tartalmaznak. A toxoid a baktérium által termelt mérgező anyag módosításával készül.
Az aktív védőoltások másik csoportjánál a kórokozó bizonyos fehérjéit adják be, s ezek antigénként viselkedve a szervezetet ellenanyag termelésére ösztönzik. Ebbe a csoportba sorolhatók például az influenza, a HIB (agyhártya- és gégefőgyulladást okozó baktérium), a Hepatitis B (fertőző májgyulladás) elleni oltások, valamint a korszerű pertussis elleni vakcina.
A védőoltások túlnyomó többségét injekciós formában adják be, korábban a Sabin cseppet adták szájon át.
A védtelenek védelme
A védőoltás nem teljesen ártalmatlan beavatkozás. A legtöbb esetben ugyan semmilyen mellékhatás nincs, de olykor enyhe oltási reakció (láz, enyhe gyulladás az oltás környékén, rossz közérzet, fejfájás) észlelhető. Oltási szövődmény léphet fel, ha az oltott személy reakciója eltér az átlagostól, oltási balesetről pedig akkor beszélünk, ha az oltóanyag minősége vagy az oltási technika nem megfelelő. Nem szabad oltani lázas beteget, immunhiányos beteget, terhes anyát. Bizonyos oltásokat nem lehet beadni idegrendszeri megbetegedés esetén. Tilos megismételni olyan oltást, amely korábban súlyos oltási szövődményt okozott. Az oltatlan egyéneket a közösség nagy - úgynevezett - átoltottsági aránya védheti meg, azaz, ha szinte mindenki be van oltva, akkor a fertőzés gyakorlatilag nem tud betegséget okozva terjedni és járványos jelleget ölteni.
A védőoltások veszélyeivel riogató tudománytalan híresztelésekkel ellentétben az oltás tehát nagyon is fontos, azok számára is, akik személyesen valamilyen okból nem kaphatnak meg valamely amúgy kötelezően előírt védőoltást.
Magyarországon rendelet írja elő, hogy mely életkorban milyen védőoltásokat kötelező beadni. Ebben a tekintetben nemzetközi összehasonlításban is igen jó helyen állunk, gyermekeink csaknem 99%-a megkapja a kötelező oltásokat.
Védőoltások ma
Az első oltást, a BCG-t, mely a tüdőbaj ellen ad védelmet, az újszülött osztályon kapják meg a kisbabák.
2, 3, 4 és 18 hónapos korban kapják a DPTa, (korábban Di-Per-Te - torokgyík, szamárköhögés, tetanusz), a gyermekbénulás (IPV) elleni oltást, kombinálva az 1999. óta kötelező HIB oltással. 15 hónapos korban következik az MMR oltás. 3 és 6 éves korban ismét DPTa és IPV következik, majd 11 éves korban MMR oltás, 14 éves korban pedig a Hepatitis B (fertőző májgyulladás) elleni vakcinát kapják a gyermekek.
A fent felsorolt kötelező oltásokon kívül hazánkban már most is számos egyéb vakcina kapható (gennyes agyhártyagyulladás, hepatitis A, influenza, kullancs terjesztette agyvelőgyulladás, pneumococcus, bárányhimlő stb.), melyek beadása bizonyos esetekben nagyon ajánlatos.
