Rotavírus Kiskunhalason is

Rotavírus miatt került több kisgyerek a kiskunhalasi kórházba.

Eddig mintegy harminc kisgyerek került be rota vírusos megbetegedéssel a kiskunhalasi kórházba, ahol Bács-Kiskun megye egyetlen gyermek-fertőzőosztálya működik; életveszélyes eset nem történt - mondta az MTI-nek Bodrogi Tibor főorvos.

A megbetegedések ilyen mértékét nem lehet járványnak nevezni, mindössze a betegség halmozott előfordulása volt tapasztalható, mely pár napon keresztül nehézséget okozott a 15 ágyas gyermek-fertőzőosztályon - mondta Bodrogi Tibor főorvos, a kiskunhalasi Semmelweis Kórház gyermekosztályának a vezetője.

A főorvos hangsúlyozta: a vírusfertőzés nem, de kísérő tünetei, a hasmenés, a hányás és a magas láz együttesen kiszáradáshoz vezethetnek, mely komoly veszélyt jelent a gyermekek részére.

Bodrogi Tibor főorvos ismertetése szerint a halmozottan előforduló megbetegedés miatt az elmúlt héten volt olyan nap, amikor a 15 ágyas osztályon 17 gyermeket kezeltek, mindegyik beteg rota vírus pozitív volt.

A fertőző vírus szájon keresztül kerül be a szervezetbe és nagyon gyorsan szaporodik el a tápcsatornában, mely a vírus jellegzetessége - ismertette a betegség kialakulásának menetét a főorvos.

A főorvos kiemelte: nem különleges esemény a jelenlegi fertőzés, mert a korábbi évek mindegyikében kerültek be gyermekek hasonló fertőzéssel.

A nemzetközi adatok szerint a világon több, mint 110 millió megbetegedés fordul elő évente, és közülük 2,3 millió gyermek kerül kórházba. Közülük a rota vírus fertőzés következtében bekövetkezendő kiszáradás 600 ezer kisgyermek halálát okozza.

Bodrogi Tibor elmondta, hogy a csecsemőket hat hónapos koruk előtt kellene védőoltásban részesíteni, de az nagyon drága és a társadalombiztosítás nem támogatja.

Hozzátette: az emberek döntő többsége ötéves kora előtt átesik ezen a fertőzésen, mely után természetes védettség alakul ki.

Pest megyei Százhalombattán az önkormányzat költségvetéséből fedezik a rota vírus elleni oltás költségeit, eddig 680 gyerek kapta meg az ingyenes vakcinát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?